„Magyar Péter legalább másfél évtizedig a Fideszből élt, és nem volt azzal semmi baja, sőt nagyon lelkes volt, majd egyik napról a másikra jött a pálfordulás.

„Magyar Péter legalább másfél évtizedig a Fideszből élt, és nem volt azzal semmi baja, sőt nagyon lelkes volt, majd egyik napról a másikra jött a pálfordulás. Azért ilyen hirtelen megvilágosodások nincsenek.”

Ez a baj Európa jelenlegi vezetőivel, ezért szívnak az európai emberek.
Ezt meg kell állítani.

Tiszás fiúk és lányok!

Az van, hogy Amerikában elkezdték kirugdosni állásaikból azokat a szélsőségesen liberális alkalmazottakat, akik Charlie Kirk halálán gúnyolódnak! Ugyanis akik ilyet tesznek, azok…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média