Sziasztok!

Szeretnék veletek megosztani egy történetet, mert nem szeretném, hogy a mai Dobbanjon podcastből értesüljetek róla. Fontosnak tartom, hogy ezt először én mondjam el nektek.
Azt is szeretném elmondani, hogy tegnap miért nem posztoltam. Az, ami történt, még mindig nagyon felkavar, és őszintén szólva szükségem volt egy kis időre, hogy feldolgozzam.
Most szeretném megosztani veletek, mi történt,mert úgy érzem, tartozom nektek ennyivel.

Magyar Péter tegnapi posztjában arról írt milyen felemelő érzés volt számára augusztus 20-a, milyen csodálatos és megható napot élt meg, majd a hosszú, érzelmes és „szeretettel teli” posztja végén ezt írta:
„A szeretet végül mindent legyőz!”
Hagyjátok, hogy elmeséljek nektek valamit.
Hiszen én is megéltem tegnap ennek a nagy szeretetnek egy egészen másik oldalát.

Tegnap reggel elindultam a podcast stúdióba, ahol eredetilegFilep Dávid - A kopasz-al vettük volna fel az adást. Nem gondoltam volna, hogy már az oda vezető úton olyan élményben lesz részem, amit még sokáig nem fogok elfelejteni.
Már majdnem a Westendnél jártam, amikor megláttam két férfit az utcán. Tántorogtak, láthatóan nem voltak teljesen maguknál. Ki tudja, mi történt velük az augusztus 20-i techno party után. Azt is láttam, hogy másokat vegzálnak, de őszintén megmondom: soha nem féltem az ilyen helyzetektől, ezért most sem ijedtem meg.
Az egyikük egyszer csak elkezdett ordibálni:
„Nézd, ott van TRIANYONNYA !”
Majd leöntöttek valami piros löttyel, és közben olyan mondatokat kiabáltak, hogy
„Jaj, bocs! Sz*pd le Orbán faszát, te idióta! Nyertünk, vége van, kicsi!”
Értem én. Tényleg értem.Mindent értek.
De komolyan ez lenne az a Magyarország, amit építeni akarunk? Az a Magyarország, ahol ha valakinek más a politikai véleménye, akkor nem vitatkozni próbálnak vele, hanem megalázzák, leöntik és sértegetik?
Én nem a 4000 forintos nadrágomat féltettem.
Magamat féltettem.
És nem azért, mert megijedtem. Hanem azért, mert egyetlen gondolat kezdett el járni a fejemben
Mi lesz a következő?
Mi történik akkor, ha egyszer nem egyedül megyek az utcán, hanem a gyerekeimmel? Akkor meddig mennek el? Mi lesz, ha egyszer nem csak leöntés és ordibálás lesz?
Ettől sem félek. Ha kell, kiállok magamért. Mindig ki fogok állni.
De tudjátok, mi az igazán megalázó az egészben?
Az, hogy egyáltalán felmerül bennem: vajon szabad-e ma Magyarországon nyíltan vállalnom a véleményemet?
Az elmúlt három hónapban több mint húsz feljelentést tettem különböző ügyekben, és sokszor azt érzem, hogy semmi nem történik vagy ha mégis akkor nagyon nagyon lassan.
Őszintén kérdezem: megéri feljelentést tenni?
Nem tudom.
Azt viszont tudom, hogy nem szeretném megvárni, amíg egyszer valóban nagyobb baj történik.
És mielőtt bárki félreértené tisztában vagyok vele, hogy a rendőrségnek rengeteg dolga van. Nem azt mondom, hogy minden ügyben azonnal lehet intézkedni. De azt nem tudom elfogadni, hogy odáig jussunk, hogy egy magyar embernek szégyellnie kelljen a saját véleményét a saját hazájában.

Tényleg ide vezet a nagy “szeretetország”?
Lehet velem egyet nem érteni. Lehet vitatkozni velem. Lehet kritizálni.
De ne akarjunk egymást eltiporni azért, mert mást gondolunk.

A podcast egyébként természetesen felvételre került. Az adástGyürky Enikő hivatalos oldala vezette, a vendég pedig Filep Dávid - A kopasz volt aki csütörtökön Brüsszelben járt, és feljelentést tett Magyar Péter ellen!
Izgalmas adás lesz, hamarosan hozom a linket!
És még valami:
Ne féljetek vállalni a véleményeteket!
Én nem félek.
Én itt leszek mindig.

DOBBANJON!