️ KÖZLEMÉNY ️

Kedves Testvéreink, Barátaink️

Mint ahogy köztudott, a csütörtöki bírósági döntésre hivatkozva azonnali kilakoltatást akarnak végrehajtani a Váradhegyfoki Premontrei Prépostság vezetője, Fejes Rudolf Anzelm O. Praem. prépost-prelátus ellen, úgy, mintha magánember lenne. Ma délelőtt kézhez kapta az ítélet indokolását. A bíróság döntését arra alapozza, hogy „nem bizonyított”, hogy a Roman Ciorogariu utca 16 szám alatt rendház és kolostor működik. Ehhez mi csak ennyit teszünk hozzá: jaj annak a bírónak, aki a saját országa törvényei alapján kiállított, hivatalos egyházi és állami igazolásokat nem veszi figyelembe, és a nevét egy előre megírt, igazságtalan végrehajtáshoz adja. A történelem emlékezete még Pontius Pilátusnak is helyet hagyott, mert legalább „kezet mosott”. Itt azonban nem kezet mosnak, hanem tudatosan elferdítik a román állam által kiállított, jogi tényt rögzítő, joghatással bíró okiratok jelentését és erejét.

Közben mindezt úgy próbálják beállítani, mintha a rendfőnök kilakoltatása „csak egy magánember kilakoltatása” lenne. Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 18. cikke kifejezetten tiltja a joggal való visszaélést, és tiltja azt is, hogy egy látszólag semleges „polgári” eszközt olyan célra használjanak, amely valójában a közösség és az intézmény kiüresítését szolgálja. Mert itt pontosan ez történik, a váradhegyfoki premontrei rendi elöljáró kiszorításával akarnak hozzáférni a Váradhegyfoki Premontrei Prépostság törzsvagyonához és megszentelt terei feletti tényleges kontrollhoz, olyan javakhoz, amelyeket semmilyen telekkönyvi trükkel, semmilyen utólagos „papírrendezéssel” nem lehet jogszerűen elvenni.

A román állam saját szabályai szerint a megszentelt, egyházi vagyon nem kezelhető úgy, mint egy hétköznapi ingatlan. A román egyházügyi törvény logikája egyszerű: az állam csak akkor „örökölhet” egy vallási közösség után, ha maga a vallás, vagyis a kultusz megszűnik.

A mi esetünkben ez eleve kizárt, mert a Váradhegyfoki Premontrei Prépostság pápai jogú egyházi intézmény, ezért a törzsvagyonát – templomot, rendházat, kolostort és a kánoni székhelyet – a román állam csak a Szentszékkel kötött előzetes vagyonjogi megállapodás alapján szerezhetné meg. Ilyen megállapodás soha nem született. Utólag pedig nem lehet „visszamenőleg” igazolni vagy pótolni azt, ami jogilag előfeltétel lenne, mert a román jogrend és az alkotmány tiltja a visszamenőleges hatályú eljárást.

Ráadásul a mi esetünkben a Római Katolikus Egyház mint kultusz Romániában soha nem szűnt meg. Ez alapvető tény. Amíg a kultusz fennáll, addig – a román törvények logikája szerint is – fennállnak az ahhoz tartozó egyházi intézmények, valamint a megszentelt javak jogi keretei és rendeltetése. Ebből következik, hogy nem lehet úgy eljárni, mintha egy megszűnt vallási közösség vagyonáról lenne szó, amelyet az állam „örökölhetne”. Itt nem egy megszűnt intézmény maradványairól, hanem egy ma is működő, jogilag elismert egyházi közösségről van szó.

Megállapítható tény az is, hogy a Prépostságot mint intézményt nem vonták be peres félként a kilakoltatási perbe, mégis olyan helyzetet akarnak előállítani, amelynek a vége ugyanaz: kulcsok elvétele, zárak cseréje, terek lezárása, lefoglalások, kegytárgyak kiszolgáltatottsága, az egyházi levéltár és iratok széthordásának kockázata, a közösség rendes életének megszakítása. Ez nem elmélet. Ez a gyakorlat. És amit egyszer elvisznek, azt nagyon sokszor soha többé nem lehet visszaszerezni. Különösen nem akkor, ha a több mint kétszáz éves Váradhegyfoki premontrei jelenlét anyagi és lelki örökségét egyszerűen „anyagként” kezelik, amelyből eltüntethető a nyom, eltüntethető az emlék, eltüntethető a történet.

Ezért fordulunk e közleménnyel a nyilvánossághoz és azokhoz, akik eddig hallgattak, akik tudtak erről az ügyről, de nem akartak vagy nem mertek megszólalni. Érthetővé akarjuk tenni, hogy Fejes Rudolf Anzelm O. Praem., apát és prépost-prelátus nem magánemberként „lakik” a premontrei rendházban. Mert ő a Prépostság vezetője, és szolgálati kötelezettségből van jelen ezekben a terekben. Vezetőnk a román állam szabályai szerint munkaviszonyban áll – a Nagyváradi Római Katolikus Püspökségen keresztül – a Prépostságunkkal, és a munkaszerződése szerinti szolgálati helye a Prépostság kánoni székhelye. Emellett exarchai minőségében, a sajátos egyházi intézményi rendből fakadóan, rendfőnökként köteles a rendházban lakni és a munkaszerződése – amely határozatlan időre szól – ehhez a szolgálati rendhez igazodik. Következésképpen az a kilakoltatási eljárás, amelyre hivatkozva ma vagy holnap ki akarnak szorítani bennünket, és amelyet „lakáshasználati vitának” próbálnak beállítani, a valóságban egy államilag elismert egyházi intézmény működését teszi lehetetlenné.

Ugyanilyen fontos tény az is, hogy a Váradhegyfoki Premontrei Prépostság jogfolytonos intézmény, és a román állam a rendház önálló jogi elismerését 1997 óta nem vonta vissza. Valamint tény az is, hogy a Római Katolikus Egyház, mint elismert vallás és kultusz nem szűnt meg Romániában. Vagyis nincs olyan „jogi varázsige”, amellyel egy élő egyházi intézményt egyik napról a másikra ki lehetne radírozni a valóságból. Mégis ezt a hatást próbálják elérni azzal, hogy nem az intézményünket támadják meg nyíltan, hanem a vezetőnket szorítják ki, majd utólag azt mondják: „kész tények vannak”.

Mindezekre tekintettel a mai napon hivatalos, angol nyelvű tájékoztatót küldtünk a Bukarestbe akkreditált nagykövetségeknek, és külön kértük, hogy a Prépostság ügyét vegyék be a vallásszabadságról és jogállamiságról készített elemzéseikbe, mert ami velünk történik, az nem „helyi telekkönyvi vita”, hanem vallásszabadságot érintő kérdés. A levelet ma megkapta többek között az Amerikai Egyesült Államok, Szlovákia, Nagy-Britannia, Franciaország, Ausztria, Németország, Lengyelország, Olaszország, Spanyolország, Csehország és más érintett országok diplomáciai képviselete. Magyarország kivételével minden olyan államot értesítettünk, ahol a premontrei rend működik, mert helyzetünk rendi közérdek is.

A nyilvánossághoz fordulva, az számít, hogy lesz-e nyilvános figyelem és nyomás, vagy csendben végigviszik a kész tényeket.

️ Ezért kérünk mindenkit: osszátok meg ezt a közleményt, és mondjátok el egyszerűen, hogy nem egy emberről van szó, hanem a Prépostság székhelyéről és működéséről. Beszéljetek róla nyilvánosan, templomi közösségekben, ismerősök között, a sajtóban, ahol csak lehet. És a legfontosabb: kérjétek számon a felelős vezetőiteken és a képviselőiteken, hogyan lehetséges, hogy egy 900 éve működő, államilag elismert egyházi intézményt úgy sodornak végrehajtás elé, hogy az intézményt magát meg sem hallgatják. Mert aki döntési helyzetben van, most ne bújjon a „nem az én dolgom” magyarázat mögé. Mert most éppen az a dolga, hogy szót emeljen.

Nem pánikot akarunk kelteni. A kötelességünknek teszünk eleget, amikor megszólalunk.

Ugyanazokat a jogokat kérjük, amelyekkel ortodox testvéreink is élhetnek, mert a rendházunk és a kánoni székhelyünk a román állam saját igazolásai szerint is egyházi rendeltetésű, megszentelt intézményi tér. Nem kérünk többet: egyenlő mércét és következetes jogalkalmazást.

Felelősen kérjük azt is, hogy vezetőnk – aki európai uniós polgár – megkapja azt a védelmet, amely mindenkit megillet, amikor egy állami eljárás a gyakorlatban a közösségi vallásgyakorlás és az intézményi lét ellehetetlenítéséhez vezethet.

Nem riadalmat akarunk kelteni, de kötelességünk kimondani: számunkra most a lét a tét. Amit velünk szemben alkalmaznak, az nem tiszta és nyílt jogi rendezés, hanem „hátsó ajtós” kiszorítás: formailag egy ember ellen, ténylegesen egy intézmény ellen, azonnali végrehajtással, visszafordíthatatlan következmények kockázatával. Ha valaki ilyen súlyú beavatkozást akar egy 900 éve működő, államilag elismert egyházi közösség életébe, akkor vállalja nyíltan és átláthatóan a felelősséget, és ne kerülőutakon, eljárási trükkökkel és kész tényekkel akarja megtenni. Mi azt követeljük, hogy a hatalom ne a jog mögé bújjon, hanem a jog szerint járjon el: tisztességesen, nyilvánosan, és az érintett intézmény valós meghallgatásával.

Nagyvárad, 2026. február 3.

Préposti Hivatal