A finn parlamenti képviselő, Päivi Räsänen éveken át tartó kihallgatásokat, bírósági tárgyalásokat és nyilvános támadásokat szenvedett el, mert nyíltan megosztotta bibliai hitét.
Amikor ez a bátor…
Köszönjük minden résztvevőnek, hogy kiálltak az életért!❤️

• 2025. november 2-án ért véget a 10. budapesti 40 Nap Az Életért ima, böjt, békés jelenlét.
• A vasárnap délutáni Záró eseményen, a résztvevők köszöntése után, Laufer József vezetésével Istent dicsőítettük, majd Hajdani Józsefné Magdi az imaszolgálat szervezője foglalta össze a ennek a kampánynak a nehézségeit, "eredményeit". Történeteket osztott meg amik a szolgálat során örömöt, bátorítást adott neki és a résztvevőknek.
• Ez után, P. Papp Tihamér atya, - a Ferencesek Világi Rendjének Szent Családról nevezett közösségének képviselője, - és Bugovics Tibor - a Pestszentlőrinci Agapé közösség egyik lelkipásztora - osztotta meg a jelenlévőkkel gondolatait.
• Az esemény közös dicsőítéssel, és P. Papp Tihamér atya áldásával záródott. Istené legyen minden dicsőség!
• Atyám hálát adok neked, hogy bár nem test és vér ellen kell küzdenünk, Te mégis ebbe a 40 Nap Az Életért imaszolgálatba erős, odaszánt vitézeket küldtél, különböző keresztény közösségekből, akiket nem kellett kérlelni a szolgálatra, hanem Te indítottad őket erre.
• Hálás a szívem, hogy jó kapcsolatot ápolnak veled és készek voltak arra, hogy az ártatlan, megfogant gyermekek megóvásáért, az édesanyjuk jó döntésért, a körülményeik rendeződéséért, együtt egy akarattal imádkozzunk.
• Hálát adok, hogy a világ 671 városában zajló 40 Nap Az Életért imaszolgálatból 8 magyarországi helyszín volt. Bár még nincs tudomásunk magyarországi megmenekült babákról, de hiszek abban, hogy ennek ellenére a szolgálatunknak megváltoztató ereje van, hiszen ebben az évben a nemzetközi kampányban már 41 terhességmegszakító intézmény zárta be a kapuit.
• Az őszi nemzetközi kampány összesített "eredményeit" várhatóan nov. 20-án teszik közzé.
• Isten áldását kérem mindazokra akik szolgáltak, imádkoztak a magyarországi helyszíneken, és azokért is akik távolból imádkoztak az életért és a szolgálókért.
• Hálát adok azokért segítségével újabb és újabb emberekhez jut el ennek a keresztény szolgálatnak a híre, ami nem csak a halál szellemiségét képes a porba taszítani, hanem Krisztus testét is képes felépíteni.
• Következő 40 Nap Az Életért imaszolgálat 2026. febr. 18 - márc. 29- ig lesz.
• Városi helyszínek bejelentkezése 2025. decemberében lesz lehetséges.
• Információ: www.40daysforlife.com, www.40napazeletert.hu Hajdani Józsefné Magdi [email protected].
Jelentkezés az Utódainkért, 40 Nap Az Életért Budapest HÍRLEVÉLRE: https://forms.gle/Y8wfneW6USTvoi257
/posztok.hu


️
️ Sir David Beckham 50…
Az északi áramlatot felrobbantó ukrán ügynökök hamisított bolgár és román útlevelekkel utaztak Európán belül. Azonban valós személyek nevei és adatai voltak a hamisítványokban, amelyeket…
Róbertnél irgum-burgum van. Ki veszi ezt be?
A K&H Bank közleményben próbálta tisztázni magát miután vezető elemzője gyakorlatilag beállt a politikai kampányba a Tisza oldalán. A magyarázkodásba beleírták: a költségvetést ki kell igazítani,…
