Karácsony Gergely mégis csak nyúlbéla!

Igazam lett Karácsony Gergellyel kapcsolatban, KariGeri egy gyáva nyúl!

Budapest Főpolgármestere, volt ( bukott ) miniszterelnök jelölt, megijedt és visszavonta a korábbi zsarolos kijelentését, amit Gyurcsány Ferencre és a Demokratikus Koalícióra tett!

Még egy nap sem telt el, hogy Karácsony telekürtölte a sajtót, miszerint Gyurcsány Ferenc sms formájában zsarolta meg!

Sőt, ez a derék KariGeri arhíválta az sms-t, de csak állítása szerint, az előválasztás után hozza nyilvánosságra!

És lássunk csodát, nyúlbéla megijedt, - miután Gyurcsány Ferenc felszólította, hogy hozza nyilvánosságra a bizonyítékot - és mára már nincs zsaroló sms, csak egy kis fenyegetőzés, ami a baloldalon megszokott!

Na ilyenek a nyúlbélák, és nagy tétbe fogadok, hogy az előválasztások után Karácsony bocsánatot fog kérni Gyurcsány Ferenctől!

Nem meglepő, hiszen Karácsony “spanja” MZP, minden nap bocsánatot kér valakitől, az előző napi kijelentéséért.

Jó kis buli ez !

Tavaly ilyenkor háromszor annyi volt az aktív fertőzött, mint most, és kétszer annyian voltak kórházban, mint ma.

Ez azt jelenti, hogy az oltás működik. A beoltott emberek közül megbetegedők aránya 1%…

Az eredmény világos, ahogy az is, miért kell ellenállni a baloldali nyomásgyakorlásnak

Ahhoz, hogy meg tudjuk védeni nemzeti érdekeinket, ellent tudjunk mondani az LMBTQ-őrületnek és meg tudjuk védeni a hazánkat a migrációtól, ahhoz mindannyiunknak föl kell sorakozni a kormány mögött,…

A vidéki kis családi vállalkozások soha nem játszottak akkora szerepet a magyar gazdaságban, mint most. Vállalataink az elmúlt 11 év alatt annyira megerősödtek, hogy mostmár érdemben határozzák meg…

Semmiképpen nem járulunk hozzá a jövő héten esedékes európai csúcstalálkozón olyan döntésekhez, amelyek tovább emelnék a villany meg a gáz árát.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média