Udvardy Zoltán és Géczy Dávid filmje, Pozsony magyar és német lakosságának táborba tereléséről és sokuk legyilkolásáról.

Szlovák „történészek” egy csoportja át akarja írni (ki akarja irtani?) a magyar történelmet. Skrabski Fruzsina bejegyzésében olvastam, hogy legújabb dokumentumfilmjüket, amelyben a szülőföldjükön üldözött Pozsony környéki magyar őslakosság kegyetlen kisemmizésének és legyilkolásának állítanak emléket, el akarják lehetetleníteni minden fórumon. Ugyan miért? Miért nem beszélhetünk a saját halottjainkról? Minden nemzetnek joga, sőt kötelessége saját hőseinek, áldozatainak, tragédiáinak és győzelmeinek emlékét az utókorra hagyományozni. Minden nemzet megírja a saját történelmét, csak nekünk nem szabad? Miért törődünk bele, hogy még mindig az igaztalan és embertelen kollektív bűnösség tanát akarják a vállunkra erőltetni, amit 1945 után a szovjet elnyomók a szomszédokkal és a Nyugattal kokettálva ránk kényszerítettek? Igen, „bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,” de mi már bocsánatot kértünk. Számtalan formában feldolgoztuk és a jövő nemzedékre hagyományoztuk a szörnyűségeket, amelyek elkövetésében magyarok is segédkeztek. De még mindig adósok vagyunk, ez igaz! Adósok vagyunk azzal, hogy átadjuk a tudást a következő generációknak a nemzet- és zsidómentőink hősiességéről, akik nagyszerű tetteikkel kivívták maguknak a régi és az új rendszer bosszúját; adósok vagyunk azzal, hogy kibeszéljük az ártatlanul lemészárolt testvéreink sorsát; adósok vagyunk azzal, hogy felmutassuk a világnak azt a szégyenfoltot, ami az ő lelkükön szárad: a kárpát-medencei magyarság kiszolgáltatottságát, a kisebbségi lét nyomorát, ami senkit sem érdekel. Hol vannak ilyenkor a jogvédők? És hol vannak a magyar történészek, akik összefognak és fellépnek a magyarellenes történelemhamisítással szemben? Megosztom a filmet. Minél többen nézzük meg, és emlékezzünk! Ők a véreink voltak, egyszerű családanyák, családapák és gyermekek, akik éltek és haltak azon a földön, amit az őseik rájuk hagytak. És köszönet a filmért az Alkotóknak!

️ Másodfokú hőségriasztás lép életbe szombaton 0:00 órától 🥵

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján az elkövetkező napokban tartós hőség várható, ezért Dr. Müller Cecília országos…

Ups U did it!
Magyar siker az egyik legrangosabb kiberversenyen!🙌

Legutóbbi adásunkban Kiss Adrienn (Ups I did it again csapat tagja) és Ináncsi Mátyás (Team Tal-NUPS csapat tagja) voltak a vendégeink…

Öt helyet lépett előre Magyarország az IMD svájci üzleti iskola Versenyképességi Központja (IMD World Competitiveness Center) által kiadott versenyképességi rangsorban - mondta Varga Mihály…
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média