A doni katasztrófa emléknapja van, ennek alkalmából hadd osszam meg Önökkel nagyapám egyik botcsinálta versét, amelyet odakint, a lövészárokban farigcsált. Egyszerű honvéd volt, aki naplót írt a fronton. Akkoriban ez nem volt mindennapi dolog, hiszen az írástudás sem volt feltétlenül magától értetődő.
A Kárpátia Stúdió jóvoltából tavaly ősszel megjelenhetett a naplója.
"Könnytől áztatott, kis tábori lapom,
Vidd el szép Hazámba ezt a kis dalom.
Vidd és mondd el annak, aki visszavár,
Csókoljuk még mi egymást a háború után.

Addig írjon nékem sok, sok levelet,
Vigasztalja érte, fájó szívemet,
Győzelemről zeng már itt minden madár
Hazamegyünk nemsokára, nem hiába vár

Mondd el néki azt, hogy szeretem nagyon.
Éjjel is meg nappal, róla álmodom.
És nem vár hiába, aki visszavár,
Csókoljuk, még mi egymást, a háború után.

Örömkönnytől ázik már a kis lapom.
Füledbe súghatom újra kis dalom
Nem vár hiába, aki visszavár,
Csókoljuk, még mi egymást a háború után."