Tegnap délután az EU digitális szuverenitásáról vitázott a parlament. Óriási és az egyik legfontosabb téma, mert ha tetszik, ha nem - nekem nagyon nem -, pillanatokon belül nemcsak a digitalizáció világának rabjai leszünk, de a mesterséges intelligencia fogja meghatározni a mindennapi életünket. Olyan gyorsan bekövetkező alapvető változás vár az emberi civilizációra, amelyhez hasonlót szerintem az egész történelmünkben nem tapasztaltunk. Erre fel kellene készülnünk, de az EU vitázik, megállapít, következtet, tervez, majd újra vitázik, gondolkodik, szabályoz, korlátoz, átalakít, átcsoportosít, háborúzik, európai értékeket félt, befogad, jogállamiságról elmélkedik, demokratikus jogokat félt, felháborodik, jóemberkedik, megmenti az egész világot vélt ellenségektől, végül pedig ráeszmél, hogy a csúnya amerikai és kínai big tech cégek leuralták a piacait.

Önmagában már az is érdekes, hogy ebben a kérdésben a Bizottság elismeri a szuverenitás jelentőségét. No, nem a nemzetállami szuverenitást, hanem az európait. És talán ebben egyet is tudok érteni, hiszen nemzetállami szinten képtelenség olyan mértékű fejlesztéseket kezdeményezni és finanszírozni, amekkorára sürgősen szükség lenne, hiszen szuverenitása annak lesz, aki technológiai dominanciát szerez. Lehet egy tippem? Nem Európa lesz a befutó...

️ Egy belsős informátor szerint hatalmas a pánik a Tiszában, miután a Tisza Világ applikációból több mint 18 ezer tiszás adata szivárgott ki!
A kiszivárgott adatok ugyanis valósak, ők azok, akik már…

️ Eddig tagadta Magyar Peti, hogy adatszivárgás történt, de most már egy bejegyzésében elismerte, hogy eddig csak hazudott:
“A TISZA Világ elleni támadás, mások adatainak nyilvánosságra hozatala…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média