„Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet” Hát igen, itt tartunk. De legalább elmondhatom, hogy Bástya elvtárs igenis számít, Bástya elvtársat, ha megölni nem is, de legalább megbüntetni akarják. Érkezett egy nagyon komoly névtelen feljelentés - feltehetően géppel írva -, és az ávós tempót diktáló Európai Parlament elnöksége már meg is tette a szükséges lépéseket.
Megmondom őszintén: engem szórakoztat. 20 évet húztam le abban a levéltárban, ahol az ávós iratokat őrzik. Sokszor tízezer oldalnyi koncepciós iratot olvastam át ezen idő alatt. Azt hiszik, tudnak nekem újat mutatni? Azt hiszik, nem ismerem ezeket a módszereket?
Bár mondjuk az időzítés meglepett. Éppen azon a napon kaptam kézhez az ítéletet, amely napon Ilaria Salis mentelmi jogát fenntartották. Embereket félholtra verni dicséretes dolog, élni a véleménynyilvánítási szabadsággal bűnös felelőtlenség.
Az viszont elég szomorú, hogy ez a feljelentgetős stílus még mindig dívik drága hazánkban... Ugyanis a jelenlegi büntetésem mögött vélhetően egy magyar honfitársunk feljelentése áll. Talán nem állok messze a valóságtól, ha arra tippelek, hogy a feljelentő ahhoz a politikai táborhoz tartozik, akinek vezérét Ilaria Salissal együtt védte be a helyi ÁVH. Milyen szerencsések, hogy van mentelmi joguk! Ha nekem is lenne, talán megúszhatnám a koncepciós, politikailag motivált megfélemlítéseket. Vagy... várjunk csak!
Ígérem, hosszabban és érthetőbben is megosztom Önökkel ezt a történetet (lassan már regényt is írhatnék belőle), de az elmúlt két nap annyira szoros volt és annyi fontos dolog történt, hogy inkább azokkal fogom kezdeni. Sokkal, de sokkal felháborítóbb történeteim is vannak ennél a félig humoros, félig szomorú személyes támadásnál.
De mielőtt jönnének a komoly tartalmak, nézzék meg ezt a rövid beszélgetést, amit Mező Gábor készített velem tegnap itt, Brüsszelben. Mert azért jó dolgok is történtek: barátokkal is találkozhattam.