Hétfő késő este egy meghallgatást szervezett a Kulturális Bizottság, amelyen Minzatu biztos asszonyt lehetett kérdezni a bizottság által nyilvánosságra hozott költségvetés kulturális fejezetéről, elsősorban az Erasmus+ programról.
A nemzeti jobboldalról egyedül maradtam, így ez az ülés volt a legértelmetlenebb és legfeleslegesebb másfél óra eddigi EP-s pályafutásom alatt.
A globalista képviselők a kérdések helyett azon örömüknek adtak hangot, hogy a hosszú szabadság után végre találkozhatnak egymással. (Már komolyan megsajnáltam őket, hogy milyen szomorú és magányos magánéletük lehet, ha a szabadságuk alatt is egymás társasága után vágyakoznak.) Ezen kívül legfeljebb örömódát zengtek a költségvetés nagyszerűségéről. Már én éreztem kínosan magam, hogy kérdéseket mertem feltenni.
Valójában ez a “vitakultúra” a terepük, ilyenkor érzik magukat elemükben. A sokszínűség emlegetése részükről annak az elfedését jelenti, hogy nem tudják tolerálni, ha valakinek más a véleménye.