A bőrönd újra készen áll a reggeli indulásra. Jövő héten plenáris ülés lesz, sok izgalmas vitával és elég sűrű programmal.
Csomagolás közben eszembe jutott, hogy régen készülök reagálni azon visszatérő kommentekre, amelyek fájlalják, hogy a konzervatív oldalon három frakció is alakult, ahelyett, hogy összefognának a képviselők. Higgyék el, megvan ennek a logikája, amely messze túlmutat a személyes és pártközi ellentéteken. (Természetesen azok is vannak bőven.)
Vannak bizonyos helyzetek, amikor kifejezetten előnyös a sok frakció. A szakbizottságok tényleges és legfontosabb munkája például nem a nyilvános üléseken zajlik, hanem a koordinátori összejöveteleken. Ezeken minden frakcióból egy képviselő, a koordinátor vesz részt, és minden egyes kérdésnél egyenrangú félnek számít, vagyis kifejtheti a véleményét és szavazhat. Ha egy nagy frakcióban ül az összes jobboldali képviselő, akkor egyetlen konzervatív vélemény fog elhangzani, az is korlátozott időben, és a szavazata is csak egynek fog számítani. Így hárman is megszólalunk, háromszor annyi időnk van kifejteni a konzervatív álláspontot és hármat ér a szavazatunk is. De hasonló módon működik a frakcióvezetők tanácskozása is, ott sem mellékes, hogy hárman vannak a jobboldalról. A plenáris viták során az első körben mindig a frakciók vezérszónokai beszélnek, itt is kiegyensúlyozottabb a hangvétel, ha időről-időre megszólal a normalitás is.
Szóval nem feltétlenül megalapozott az aggodalom a megosztottság miatt.