Az első frakciógyűlés folyamatban.
Tájkép csata után. Ma megvolt az első szavazólistás szavazás Ukrajna kérdésében. Először tapasztaltam meg, mekkora munka a szavazólisták összeállítása. A dolog úgy működik, hogy egy-egy előterjesztésre rengeteg módosító javaslat érkezik, adott esetben csak egy kifejezést vagy egy mondatot javasolnak cserélni. Mindegyiket külön bocsátják szavazásra, a dolog pedig iszonyat sebességgel pörög, csak számokat mondanak és elsőre bizony nem volt egyszerű tartani a tempót. Ezt tényleg csak úgy lehet csinàlni, ha egy átlátható és követhető szavazólista van az ember előtt. Ennek összeállítása pedig komoly feladat. A frakciótól természetesen kaptunk ajánlást és a patrióták is átadták a sajátjukat. Nagyjából a kettő fedte egymást, de a saját álláspont kialakítása mégis fontos, hiszen saját felelősségre hozzuk meg a döntéseket. Ilaria Salis javaslatai nekünk magyaroknak eleve elfogadhatatlanok, hiszen már ottlétének a legitimitását is megkérdőjelezzük. (Nem is értem, hogy van képe a békéről papolni, amikor saját kezével ver félholtra találomra embereket az utcán….)
Végül csapatom két tagjával rendkívül gyorsan kialakítottuk a saját álláspontunkat, amely részben eltért a frakció ajánlásától, természetesen a magyar nemzeti érdekek figyelembevétele miatt. Árgyelán Jánosnak és Gaudi-Nagy Tamásnak köszönöm, hogy sikerrel estem át a tűzkeresztségen! Tamás ráadásul úton volt mindeközben, le a kalappal, hogy még így is képes volt az anyagot tüzetesen átnézni!