️KICSI RAKÁS NAGYOT KÍVÁN
️
Az egyik dél-alföldi járásba kérték a mentők segítségét hét elején, mert egy 70 év körüli nő elesett a főút szélén és nem tudott lábra állni. Ezt látva egy 85 év körüli helyi…
️KICSI RAKÁS NAGYOT KÍVÁN
️
Az egyik dél-alföldi járásba kérték a mentők segítségét hét elején, mert egy 70 év körüli nő elesett a főút szélén és nem tudott lábra állni. Ezt látva egy 85 év körüli helyi…

Tudod, hogy füstöl el 23 milliárd forint? Hát így. Most semmisítették meg azt a több mint 150 kiló nagy tisztaságú kokaint, amit a BRFK…
🫶Ő volt az, aki a zsinagógába szentmisére járt,
ő volt, aki felszólalását jól elb.szta a Parlamentben,
ő volt a legjobb építési kerítésbontó.
Egy ország sóhajt fel: mi lesz vele? Visszamegy az…
Holnap Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatót tart. Na, ez az, amit Karigeri sosem vállalna be a hiperpasszív angoljával, de mondjuk ki, a nem létező angoljával.

meg nem erősített információk alapján a Momentum még azért nem jelentette be Gelencsér utódját, mert nagy erőkkel keresik a megfelelő
️ománt
lemondott a Momentum elnöke, Gelencsér Ferenc.
️ ettől még Donáth Annának nem lesz dupla mentelmi joga, de reméljük, Gelencsér rétorsága a jövőben is megmarad!