Ma is aktuális.
️MA ESTE NAGYON ÜTŐS LESZ AZ M5 MŰSORA! NÉZZÉK
️



Este nyolctól az M5 História Horn Gyuláról fog szólni, én a határnyitással kapcsolatos legendáiról beszélek majd.
És utána jön a VÖRÖS POLIP BEFEJEZŐ RÉSZE! Az volt a cél eredetileg is, hogy legyen íve a sorozatnak, de hogy ennyire kemény lesz képernyőn látni, amit korábban Gáborral és Jánossal papírra vetettünk, nem hittem volna! Ez a rész olyan erős lett, hogy percekig én sem tudtam megszólalni, amikor először megnéztem. Kellett ehhez Nikolett Bak szerkesztő hihetetlen munkája, Nagy Isti rendező és Andris Nagy operatőr kreativitása és rendkívül éles szeme a mondandónk fokozásához. És persze a grafikus. Azt mondják, a csúcson kell abbahagyni. Ez most sikerült, azt hiszem. (Talán lesznek olyanok, akik bosszankodni fognak ma este egy kicsit, de tényleg itt az ideje, hogy legalább arról beszéljünk már egyenesen, amiről tudhatunk. Ez úgyis csak a jéghegy csúcsa, a lényegről, amit nem láthatunk, majd Odaát kell számot adniuk.)
A Vörös polip búcsúzik ma este, de talán nem örökre. Mi mindnyájan, akik részt vettünk a sorozat elkészítésében, örömmel folytatnánk, hiszen nagyszerű stáb jött össze, és mindenki beleadott apait-anyait. Ahhoz, hogy ez a kivételesen jól sikerült hatodik epizód csak évadzáró legyen, kell az Önök visszajelzése is! Ha tetszett, terjesszék, ajánlják ismerőseiknek, barátaiknak! Adjanak hangot a véleményüknek! Ma kaptam egy levelet Szombathelyről, ahol már van olyan érettségi előtt álló osztály, amely történelemórán nézi a polipot. Ezért már érdemes volt!
Ma is aktuális.
Magyarország álláspontja világos: Ne legyen Ukrajnának gyorsító pálya az EU-s csatlakozáshoz
Méghogy a libsik nem hergelnek? Nekik fáj magyarnak lenni! Nekik fáj a saját hazájukat támogatni! Kösz, nem a magyar termékre? Szánalmasak vagytok! És mindezt a sajtószabadság nevében?! Tipik balos…
Éppen ideje volt!
🫵 ÉPPEN IDEJE VOLT: az ukrán parlament végre megszavazta azt a törvényt, ami visszaállítja a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati jogait!
❤️
Kérem, hívjon! Duguláselhárítás, bojlerszerelés, közéleti wirtschaft, Paláver.
Bármiben, bárhol, bármikor.
Kitüremkedek a Szaknévsorból máma.
G. Fodor Gábor a Bezzegben, videó meg a kommentben
️
️
️
BNG, azaz Böszörményi-Nagy Gergő megtisztelő ismertetője a friss Mandiner ben a csütörtökön bemutatott kötetemről. Köszönöm!
️ FIGYELEM! MA KÉSŐ ESTE
️
GLOBÁL, a HírTV külpolitikai elemzőműsora 2023. december 9-én, szombaton 23:10-kor BOGÁR LÁSZLÓVAL és Boros Imrével a HírTV-n. (Videó később!)
Ismétlés másnap, vasárnap reggel…