Az izzadságcseppek lassan összegyűltek homlokának ráncain, és apró patakként gördültek alá a királynő csúcsdíszére. No, nem kereszt volt azon, csak egy bumfordi gömb, de így helyes: hagyjuk a feudális külsőségeket a klerikális reakcióra! A régi dekadens világ maradványait zárjuk csak a vadászatok néptől elzárt világába. Elég nekünk ott kiélni úri cicomáinkat, az nem bosszantja az egyszeri munkást, mivel nem látja.
– Te jössz, Gyuri! – mordult az ablaknál álló alakra.
Gyuri azonban mintha nem is hallaná, továbbra is bámult a lemenő nap még mindig forróságot árasztó fényébe, és mintha csak magának mondaná, motyogta:
– A mosoly tábora… A legboldogabb testvér…
– Na mi van, úttörő regényt írsz? – röhögött partnere felpillantva a szépen faragott sakkfigurák mögül.
– Holnapra ki kell találni a fő csapásirányt, Jani, valahogy meg kell főzni a nyugati sajtót, hogy elfelejtsék végre ezt a „véreskezű diktátort”, ezt a „szovjetbérenc gyilkost”.
– Tudom, tudom. De azért léphetsz közben.
Gyuri hátrafordult, és egyetlen határozott lépéssel a dohányzóasztalnál termett. Gondolkodás nélkül felkapta a futót és sakkot adott ellenfelének. Jani elégedetten elmosolyodott. Szerette a kihívásokat. Legalábbis a sakkpartikban. Elmélyülten tanulmányozta a lehetséges válaszlépéseket, miközben felvette a beszélgetés fonalát:
– Te, hogy is hívták azokat a bodegákat ott Recsken? – kérdezte kaján vigyorral a szája szögletében.
– Barakk.
– Ez az! Büntető barakk… Jutalom barakk… – motyogta most Jani mintegy magában.
– Legvidámabb barakk! – kiáltott fel Gyuri olyan lelkesedéssel a hangjában, amit utoljára talán még az illegális pártmunka idején érzett, amikor sikerült beszöknie a csepeli munkásöltözőbe, az izzadságszagú prolik közé, és legalább harminc szórólapot szétosztogatott közöttük. Micsoda idők voltak! Bár az íróit azért jobban szerette, valahogy kevésbé szagosak és kifinomultabb a viselkedésük is.
– Igen, ez elég jó! – bólogatott Jani elégedetten. – Ez jó lesz idehaza, a magyar ember érti a humort és szeret jókat nevetni saját nyomorán. Majd mondom Komlósnak, hogy hintsék el jókor, jó helyen. De a nyugati sajtónak kevés. Oda nem humor kell, oda valami hangulat, valami kedélyes életérzés.
Újra erőt vett Gyurin a gond, homlokát ráncolva huppant le az odakészített székre. Napok óta ezen dolgoznak. Rengeteg hasznavehetetlen ötlet, idétlen felvetések. Mondjuk ez a barakk, ez jó! Hiába, Jani nagy játékos. De ez tényleg nem használható a társutasaink felé, oda olyan kell, amit ők is értenek, és holnap indul az újságíró-delegáció Brüsszelbe, addig ki kell találniuk valamit.
Marika lépett be a szobába:
– Te Jani, Icuka felmelegítette a gulyást, ne hozzon be nektek egy tányérral?
– Remek ötlet, drágám! Ebben a nagy munkában megéhezik a szegény proletár. – felelte Jani kedvesen nejének. Mosolyogva nézett a távozó asszony után. Ha létezik szocialista nőideál, akkor az ő. Miken mentek már keresztül! Az illegalitás, a börtönévek…, de mindig megtörhetetlen maradt a hite, az elszántsága. Nem fiatal már ő sem, de ugyanolyan kitartással cenzúrázgatja a veszélyes irományokat, mint amilyen lelkesedéssel bontogatta a leveleket a postán még a háború után.
Éppen eddig jutott a nosztalgikus emlékek felidézésében, amikor Icuka már be is lépett egy hatalmas ezüsttálcával a kezében. A gulyásillat körbelengte a szobát, a hagyma és a pirospaprika összekeverhetetlen aromája megindította Jani nyálelválasztását. Hiába, ilyet nem tud a rothadó Nyugat, de a káposztalevest faló szovjet elvtársak sem! A házvezetőnő az ebédlőasztalra helyezte a két gőzölgő tányért, és a férfiak fiatalos lendülettel pattantak fel a sakkjátszma mellől.
Gyuri csukott szemmel szippantott egyet a tányérból áradó aromákból. Sólet és maceszgombóc ide vagy oda, ennek nincs párja! – gondolta elégedetten. Belemerítette kanalát a levesbe, de krumplin és pár répán kívül nem talált egyebet. A sűrű, átláthatatlan lében úszó zöldségek mellé kellett volna egy kis marhahús is. Vagy akár sertés, üsse kő, csak legyen benne elég. Csalódottan halászott ki egy aprócska kocka porhanyóssá főtt húsdarabot, de egyebet nem lelt benne.
– Jani, mi ez? Az új szocialista gulyás? Mind kietted délben belőle a húst?
Jani jóízűen nevetett, örült párttársa csalódottságának. Gyuri mindig olyan magasabbrendűnek hiszi magát, mindig úgy tesz, mintha uralná a helyzetet. Nehéz kimozdítani magabiztosságából, de hát a férfiember pocakja soha nem lehet tréfa tárgya! Egyszer csak hirtelen elkomolyodott.
– Ez az! Meg van! A kommunista gulyás! Még inkább: Gulyáskommunizmus!
Jani tudta, hogy ennél jobbat nem találhat. Ez ütni fog. Elégedetten dőlt hátra székén, mint aki valami örökérvényűt alkotott. Ez lesz az ő rendszere, a gulyáskommunizmus! Ezt érteni fogják az egész világon. A bolond Rákosi, még ehhez is hülye volt!