Egy hete a Karc FM-nek adtam interjút a médiatörténeti kutatásainkkal kapcsolatban. A Magyarságkutató Intézet oldalán is visszahallgatható a beszélgetés.

AZ EGYKORI KATONAI FELDERÍTÉS IRATANYAGÁNAK KUTATHATÓSÁGA HOZHATNA ÁTÜTŐ EREDMÉNYT – Borvendég Zsuzsanna a média és állambiztonság kapcsolatát feltáró sajtótörténeti kutatásról a Karc FM „Lábjegyzet” című műsorában

Intézetünk nemrégiben megalakult Horváth János Kutatócsoportjának vezetője a Médiatanács és a Magyarságkutató Intézet közös kezdeményezéséről elmondta: a vizsgálódás kimondott célja, hogy bemutassa, az állambiztonsági szolgálatok a médián keresztül hogyan befolyásolták a rendszerváltáshoz vezető folyamatokat.

A Szadai Károly, a Médiatanács tagja által kezdeményezett kutatás választ adhat arra, hogy a sajtó milyen mértékben fonódott össze az állampárt hálózatával, és hogy milyen út vezetett a kilencvenes évek elején a pártállami befolyásukhoz ragaszkodók és a lusztrációban érdekelt erők között kirobbant médiaháborúhoz.

FEL NEM ISMERT JELENTŐSÉG vagy HIÁNYZÓ POLITIKAI AKARAT?

Bóna Judit műsorvezető kérdésére válaszolva Borvendég Zsuzsanna hangsúlyozta: az elsődleges forrásbázist jelentő, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáranak iratai mellett a katonai felderítés megnyert apparátusának egyelőre csak korlátozott módon hozzáférhető iratanyagainak és a Külügyminisztérium sajtófőosztálya nagyjából feltáratlan dokumentációjának tanulmányozása mélyreható módon tenné lehetővé a beszervezett újságírók hálózatának feltérképezését.

#állambiztonság #állampárt

Ha tetszett tartalmunk, kérjük, ossza meg és szóljon hozzá

Indul a tavaszi ülésszak az óvodában és az Országgyűlésben is.

Tavasszal a legfontosabb jogalkotási feladatunk a gyermekvédelmi lehetőségeink megerősítése.

Számunkra a gyermekeink az elsők!

SZÉP MENTÉS

Január 26-án este érkezett bejelentés, hogy egy szegedi lakásban megszúrtak egy férfit. A Szegedi Rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsoka aznap Simon Márk hadnagy volt, de a…

Kiállunk a béke mellett, megvédjük a magyar családokat, megőrizzük a munkahelyeket, támogatjuk a vállalkozásokat - a szankciós politika helyett, ez a mi politikánk.

A szombati Kormányinfó után a mai…

️Ha a brüsszeli szankciók okozta energiaválság a 2009-es állapotában érte volna Magyarországot, azt az ország nem tudta volna kezelni.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média