A doni áttörés évfordulóján nagyapám sorait idézem meg. Így kezdte naplóját 1942. június 29-én:
"Isten nevében! Halálom esetén naplómat kérem feleségemnek, ifj. Boross Istvánnénak eljuttatni.
Édes jó Anyukám!
A legutolsó leheletemig szerettelek benneteket. Mindig azon könyörögtem a Boldogságos Szűz Anyának, hogy segítsen haza, azért, hogy boldoggá, nagyon boldoggá tegyelek. Mert megérdemled, hogy boldog légy.
Vigyázz nagyon a mi Drága kincsünkre. Vallásosan neveld. Utolsó leheletemig fájt, hogy nem ismerhetett. Áldjon meg az Isten, segítsen a Boldogságos Szűz Anya minden lépésetekben. Kislányunk olyan legyen, mint Te!!! Édes Apátok"
Végül mégis hazavezette őt a Boldogságos Szűz Anya, és remélem, sikerült is boldoggá tennie nagyanyámat.
Dicsőség a Hősöknek!