Amikor a Számkivetett (Tom Hanks, 2000) még színtiszta, bivalyerős oroszpárti propagandával indul. Sic transit gloria mundi...
Két hete Sárospatakon kedves meglepetéssel várt Remeczki Imre. Éppen akkor jött ki a nyomdából ifjúsági regénye, amelynek főhősei szinte pontosan a kislányommal egyidősek. Neki dedikálta a kötetet, amely igazi kuriózum lett Flóra számára, hiszen még soha nem fogott olyan könyvet a kezébe, amelybe a szerző neki szóló ajánlást írt. (Na jó, ez így nem teljesen igaz, hiszen nekem minden egyes könyvem megjelenésekor tollba mondta, mit is kell írnom az ő példányába...
)
Közeledik a húsvét, a nyuszik ilyenkor előszeretettel dugdosnak apró meglepetéseket a kertbe, lakásba gyermekeink számára. Gondoltam, én is adok ötleteket, mivel lehetne meglepni az ifjúságot.
/posztok.hu


Vasárnapi Magyar Narancs olvasgatás: Tordai Bence, a nem létező Párbeszéd politikusa szerint ők, fényes tekintetű progresszívek hiába mutatták az utat nekünk, bugrisoknak, nem értettük - ezt sem.…
Amikor
️ oktathatnak Jó Mberkedésből
️ a csehek, németek meg franciák, de talán nem kellett volna eddig fegyvereket eladni a muszkának.
vonaglani egyszerűbb.




