Ma megnyitottuk Csepel legújabb közösségi terét, a Családsegítő Közösségi Házban működő Csepeli Ifjúsági Platformot (CSIP) - egy olyan helyet, ahol végre nem a képernyők, hanem a személyes találkozások, a közös élmények és az igazi közösségek kerülnek a középpontba.

Hiszünk benne, hogy a legjobb ötletek és a legerősebb közösségek mindig személyesen születnek meg. Ezért hoztuk létre ezt a teret, ahol a fiatalok találkozhatnak, kikapcsolódhatnak, tanulhatnak egymástól, sportolhatnak, alkothatnak, vagy egyszerűen csak jól érezhetik magukat.

A közösségi tér több mint 3,2 milliós pályázati forrásból, a Humán Szolgáltatások Igazgatóságával együttműködve valósulhatott meg. Az önkormányzat ehhez további forrást biztosított, így közel 9 millió forintos fejlesztéssel hozhattuk létre az új közösségi teret. Ezúton is köszönöm a Humán Szolgáltatások Igazgatóságának az együttműködést.

A CSIP nemcsak szabadidős programokat és közösségi élményeket kínál, hanem lehetőséget teremt arra is, hogy a csepeli fiatalok aktív szerepet vállaljanak a kerület életében. Fontos célunk, hogy meghallgassuk a véleményüket, bevonjuk őket az önkormányzatot érintő kérdésekről szóló párbeszédbe, és közösen formáljuk Csepel jövőjét, hiszen a fiatalok ötleteire, kezdeményezéseire és meglátásaira is számítunk. Olyan biztonságos környezetet is szeretnénk teremteni, ahol a fiatalok kiszakadhatnak a digitális világból, új kapcsolatokat építhetnek, segítséget kérhetnek, fejlődhetnek és élményeket szerezhetnek. A következő hónapokban többek között pingpong- és csocsóprogramok, társasjátékklubok, sportfoglalkozások, kreatív műhelyek, zeneterápia, kommunikációs tréningek, mentori programok és közösségi események várják majd az érdeklődőket.

A mai napon egy másik örömteli pillanatnak is részesei lehettünk. A CSIP arculatának megtervezésére kiírt pályázatra számos kreatív alkotás érkezett. A szakmai zsűri végül Varga Violetta pályaművét választotta a Csepeli Ifjúsági Platform hivatalos arculatának alapjául. Szívből gratulálok neki, és köszönöm minden pályázónak, hogy ötleteikkel hozzájárultak a közösségünk építéséhez!

Az első programra sem kell sokat várni: már július 24-én 20 és 23 óra között érkezik az éjszakai pingpong a közösségi házban, amelyre szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Bízom benne, hogy a CSIP hamarosan Csepel egyik legpezsgőbb közösségi pontjává válik, ahol barátságok, közös élmények születnek, és ahol a fiatalok valóban otthon érezhetik magukat.

Várunk benneteket szeretettel!

Közben Polgár Judit is rájött.
Nem akar részt venni ebben az abszolút filmszínházban.

SAKK-MATT.

„Maffiózó, hazug embertelen tróger, udvari bohóc.” Ilyen és ehhez hasonló minősíthetetlen jelzőkkel illeti nap mint nap a miniszterelnök a vele egyet nem értő képviselőket.

Az elmúlt hónapok…

Magyar Péter kimutatta a foga fehérjét a sajátjai felé is

Nem lesz itt túltolva az egyeztetés, kérem szépen! Majd megmondja ő, ki a jelölt, oszt jónapot.

Ráadásul kommentben tette helyre a követőit,…

Ha a legalkalmasabb jelölt nemet mondott, vajon ki vállalja el a második, az alkalmatlanabb jelölt szerepét?

Miközben zajlik az abszolút filmszínház Magyarországon, Iránban már mindkét oldal szárazföldi offenzívával fenyegeti egymást, a jemeni húszik pedig a Vörös-tenger lezárását jelentették be. Közben az…

Pánik lett úrrá a Tisza-frakcióban, amikor kiderült, hogy Polgár Judit nemet mondott Magyar Péternek.
Most ismerkednek a kudarc ízével a kormánypárti képviselők.

A tiszás „szeretetország” rendőrsége ártatlanokat zaklat jogtalanul

Fakivágási moratórium Tisza módra! Inkább letarolás. Törve - zúzva pazarolva. Legalább ajánlanák fel rászoruló családoknak. Tatabánya térségében, ez tárul a vonat ablakából a szemünk elé!

Vaskos kudarc a miniszterelnöki bábszínház legújabb felvonása. Magyar Péter látványos vereséget szenvedett azzal, hogy Polgár Judit kikosarazta.

A miniszterelnök először mutatta ki sajátjai felé a foga…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média