Ma egy igazán megható pillanatnak lehettünk részesei: lelepleztük dr. Koncz János, Csepel egykori főjegyzőjének portréját, amelyet a leszármazottak ajánlottak fel kerületünknek. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ilyen értékes hagyatékot őrizhetünk tovább.

Dr. Koncz János nemcsak kivételes közigazgatási szakember volt, hanem rendkívüli bátorságról is tanúbizonyságot tett. 1944-ben határozottan szembeszállt a nyilasok kiürítési parancsával, és nemet mondott Csepel lakosságának kitelepítésére. Bátorságáért letartóztatták, azonban a csepeliek kiálltak mellette és saját otthonuk mellett: december 4-én hatalmas tömeg gyűlt össze a Szent Imre téren, amelynek erejére a hatóságok sem tudtak választ adni, így végül visszavonták a kiürítést.

Ma reggel a hősök előtt tisztelegtünk, koszorút helyeztünk el az önkormányzat falánál, majd megemlékeztünk dr. Koncz János sírjánál a Csepeli Temetőben is. A portré méltó helyre kerül, és továbbra is gondosan ápoljuk a Csepelhez kötődő hagyatékot.

Tisztelettel adózunk dr. Koncz János és a csepeliek bátorsága előtt!

Közeleg a patrióta fordulat Európában: Magyarország és Ausztria élen jár.

Herbert Kickl és az FPÖ megnyerte a választást, de a liberális mainstream annyit még el tudott érni, hogy a vesztesek…

Jó hír, megszületett a bérmegállapodás. A minimálbér 11 százalékkal, a garantált bérminimum 7 százalékkal emelkedik.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média