Magyar Péterék végighazudták a kampányt, és mivel ez nekik annyira jól ment, kormányon sem akarják abbahagyni

Gazdasági fordulatnak nevezett tehetetlenség

A választási kampányban a TISZA Párt azt ígérte, hogy elhozza a „gazdasági fordulatot”. Azt mondták, meghallgatják az embereket, feltérképezik a valós…

Találkoztam a lakiteleki fotótábor résztvevőivel, akik azeri, kazak, kirgiz, török, türkmén és üzbég földről érkeztek. Gratulálok Ujvári Sándornak a szervező munkáért, Szultan Raev úrnak pedig a…

A fenékküszöb hero néhány FB-bejegyzésért odabarmoltatott valamit csilliárdokért a Dunába, amit viszont most jól elsodor a folyó.
Dunai Mekk Elek.
Ennyi.
U.i.: És ne hazudja, hogy “álhír”, meg ne bújjon…

1,2 millió forintba került a magyar adófizetőknek Magyar Péter Budapest-Paks vonalon tett helikopterezése, amiről korábban azt mondta, felesleges. Ebben sem tartotta meg az ígéretét.

5827 napból 5098.

Ennyi ideig Magyar Péter szerint Magyarországon volt a legjobb fiatalnak lenni, és példaértékű volt a magyar családtámogatási rendszer.

Ma már egészen mást mond.

Mi változott meg…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média