️Az EP felvázolta a háború folytatásának és kiterjesztésének forgatókönyvét.

Az Európai Parlament nemrég elfogadott egy határozatot az orosz-ukrán háború negyedik évfordulója lakalmából. Annak ellenére, hogy négy éve zajlik a háború, Brüsszelben most is ugyan ott tartanak mint a legelején: szerintük Ukrajna megnyerheti a háborút és ennek érdekében minden segítséget meg kell adni számukra. A dokumentumban azt sürgetik, hogy jelentősen növeljék az Ukrajnának nyújtott katonai támogatásokat, egy multinacionális “biztosító erő” létrehozását szorgalmazzák Ukrajna számára, és a NATO 5. cikkével, valamint az Unió kölcsönös védelmi klauzulájával egyenértékű biztonsági garanciákat követelnek Kijev számára. És mindezt már a háború lezárása előtt!

Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy Európa közvetlen hadviselő féllé válik. Emellett tartós európai katonai jelenlétet akarnak kiépíteni Ukrajnában, és a NATO-hoz hasonló katonai szövetség révén generációkra a háborúhoz láncolnák Európát.

Ha mindez nem lenne elég, az Európai Parlament határozata aggodalmát fejezi ki az Egyesült Államok béketárgyalásokkal kapcsolatos megközelítése miatt is. Vagyis véletlenül sem a tárgyalások felgyorsítását és a háború lezárását ösztönzik, hanem aláássák Trump elnök békekezdeményezését, ami jelenleg ez egyetlen valós reménnyel kecsegtető megoldása lehet a konfliktusnak.

️Ez a háború forgatókönyve, ami egész Európát beleránthatja a konfliktusba. Magyarország kezdetektől fogva a béke pártján áll és támogatja Trump elnök békekezdeményezését. Az áprilisi választások tétje, hogy olyan kormánya marad-e Magyarországnak, ami tud és akar is tenni a békéért, vagy elkerülhetetlenül belesodródunk a háborúba. Ezért a biztos választás a Fidesz.

Hagyan jutunk el az áprilisi választásokig 7 lépésben

Lázár János felvilágosítja a libsi kérdezőt!

Magyar Péter belezavarodott a saját hazugságába...

️ Utána csodálkoznak a tiszások, hogy a határon túliak elzavarják őket?

Az oroszok tartják magukat a szerződésükhoz, az ukránoknál pattog a labda!

Zavarja az embereket, hogy a tiszások tagadják a háborút és az ukrán-magyar konfliktust!

Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester meghívására a Belvárosi Polgári Szalon programsorozat keretében beszélgettünk az űrkutatás jelenéről és jövöjéről Fazekas Csilla I. kerületi alpolgármesterrel és…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média