Az ukránok Magyar Péternek szurkolnak, mert őket támogatná, a magyarok meg Orbán Viktornak, mert őket támogatja és képviseli.
Brüsszel az Európai Bíróságon keresztül fenyegeti Magyarországot azért, mert nem fizetünk Ukrajnának.
A Tisza Párt szövetségesei az eddigieknél is keményebb eszközökhöz nyúlnak, hogy rákényszerítsék akaratukat Magyarországra és egy brüsszeli bábkormányt juttassanak hatalomra.
Két évvel ezelőtt az Európai Parlament a Tisza Pártot sorai között tudó Európai Néppárt, valamint a DK és a Momentum EP-képviselőinek szavazataival pert indított, hogy a már elhozott 10,2 milliárd eurónyi, jogosan nekünk járó uniós pénzeket is elvegyék a magyar emberektől. Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka mai indítványában azt javasolja, hogy a Bíróság érvénytelenítse a források felszabadításáról szóló döntést, és ezzel újabb pénzügyi nyomásgyakorlással zsarolja a magyar embereket.
Úgy tűnik, a Tisza Párt támogatóinak semmi sem drága és semmi sem számít. Minél rosszabb a magyar embereknek, annál jobb nekik.
Az uniós források járnak Magyarországnak és a magyar embereknek. Nem engedünk a zsarolásnak és a nyomásgyakorlásnak. Mi a magyar emberek oldalán állunk.
Ezzel egy időben Európai Bíróság másik főtanácsnoka a szuverenitásvédelmi törvény megsemmisítését kéri a Bíróságtól.
A szuverenitásvédelmi törvény egyetlen célt szolgál: megakadályozni, hogy külföldi érdekcsoportok pénzzel és hálózatokkal befolyásolják a magyar demokratikus döntéseket. Ennek eltörlése pontosan azoknak kedvezne, akik külföldi támogatással akarnak hatalomra kerülni Magyarországon.
A választás tétje világos: brüsszeli bábkormány vagy nemzeti szuverén kormány.
Megvédjük a magyar szuverenitást és a magyar embereknek járó forrásokat az utolsó eurócentig elhozzuk. A biztos választás a Fidesz!
/posztok.hu



️Se katonát, se pénzt, se fegyvert nem küldünk Ukrajnába.



