A Balaton mindannyiunké! Tegyünk érte!
Keressük a szavakat, hogy kimondjunk valamit, ami valójában kimondhatatlan. Próbáljuk visszaadni az áldozatok emberi méltóságát, akiket életükben, halálukban, sőt még azt követően is meg akartak fosztani emberi mivoltuktól. Kutatjuk az élet nyomait és a jövő ígéretét a halál árnyékának völgyében.
A Holokauszt történelmünk olyan tragikus eseménye, amely széttépi az idő szövetét, és egyszerre visszhangzik múltban, jelenben és jövőben. Nemcsak emlékeznünk kell rá, hanem szembe is kell néznünk azzal a felelősséggel, amely ebből következik.
Magyarország Kormánya garantálja a magyarországi zsidó közösségek biztonságát. Támogatjuk a magyarországi zsidó élet sokszínűségének megőrzését és erősítését, hogy a zsidó közösségek tagjai szabadon élhessék meg identitásukat.
Ma este a Holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából Izrael Állam és Németország nagykövetsége, valamint a JCC Budapest szervezésében megvalósuló eseményen mondtam beszédet a Goldmark teremben.
/posztok.hu


️ 197 éve született a legnagyobb székely!



