Azok a politikai erők, amelyek Európában az intézményi és politikai változásért dolgoznak, ma erősek – és napról napra erősödnek.

️Mi úgy gondoljuk, hogy Brüsszelt valójában a tagállami fővárosokon keresztül lehet elfoglalni. Ha az Európai Tanácsban a magyar miniszterelnök mellett egyre több szövetséges ül az asztalnál, az alapjaiban változtatja meg az Unió politikai erőviszonyait.

️Ha a Bizottság azt látja, hogy az eddigi működését lehetővé tevő többség fogyatkozik, és egy új erő formálódik, amelyet már nem hagyhat figyelmen kívül, az a magyar pozíciót is jelentősen erősíti.

A Magyar Hírlap podcastműsorában többek között erről a kérdésről, valamint az európai intézmények egyre mélyülő legitimációs válságáról is beszéltem, számos más aktuális uniós téma mellett.

Link a kommentek között.

Kis- és nagyberuházások Budakörnyékén!
A jövő héten átadjuk
️a több mint 1,6 milliárd forintból elkészült pilisvörösvári tanuszodát,🏊
️és az új budajenői játszóteret, amely 12 millió forintból valósult…

Az, hogy ennyien eljöttünk a Murcifesztiválra, azt jelzi, hogy Ábrahámhegy egy összetartó és megbecsült közösség. Ez elsősorban a helyiek munkájának az érdeme, akik egyrészt házigazdaként mutatnak…

️Hamarosan új, modern CT és MR érkezik a Bajai Szent Rókus Kórházba

Már elkezdték az új készülékek helyének kialakítását. Régóta dolgozunk azért, hogy ez a fejlesztés megvalósuljon. Fontos ez a még…

Hamarosan elkészül a gödi Huzella Tivadar Általános Iskola felső tagozata!

Hamarosan megszűnnek a dugók a Dózsa–Kossuth kereszteződésnél.

Kiváló magyar kutatók!

Tegnap a New York-i Magyar Tudósklub tagjaival találkoztam, kiválóságokkal a fizika, a matematika, a biológia, az orvostudományok és az innováció területéről.

Az egyeztetésünk…

Washingtonban ismét megtapasztaltam: a magyar kultúra mindenhol otthon van.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média