Újabb SMS botrány Brüsszelben

Újabb botrány rázza meg Ursula von der Leyen működését: az Európai Ombudsman hivatalos vizsgálatot indított a Mercosur-megállapodás körüli titkos üzenetváltás ügyében.

Az Ombudsman közleménye szerint a vizsgálat arra irányul, miként járt el Von der Leyen és csapata Emmanuel Macron üzenetével kapcsolatban, amelyben a francia elnök a Mercosur-megállapodás blokkolását kérte tőle.

A történet abszurditását adja, hogy a Bizottság állítása szerint: az üzenet eltűnt, mert a Signal alkalmazás „eltűnő üzenetek” funkciója be volt kapcsolva, és Von der Leyenék úgy döntöttek, nem iktatják a dokumentumot. Vagyis egy uniós döntést befolyásoló, vezetők közötti egyeztetés nyomtalanul eltűnhetett.

️Ez nem elszigetelt eset. Korábban a Pfizer-vezérrel folytatott, milliárdos vakcinabeszerzéseket érintő üzenetek is „elvesztek”.

Miközben Ursula von der Leyen ellen bizalmatlansági indítványok sorakoznak, többek között az átláthatóság hiánya miatt, Európát továbbra is eltűnő üzenetek és botrányok árnyékában vezetik.

️Ez már nem csupán Von der Leyen személyes problémája. Ez az egész brüsszeli vezetés válsága. Európának nem titkos egyeztetésekre és „elvesző” üzenetekre van szüksége, hanem felelős vezetőkre.

☝️ Nemzeti konzultáció indul az adókérdésekről.

A második kérdés így fog szólni:

Egyetért-e Ön azzal, hogy szűkíteni kell a családi adókedvezményt?

Mondjunk NEM-et a Tisza adóemelésére!

Megint lebuktak! Hazudnak.

Szervezett akció zajlik a magyar kormány ellen.

Idegen befolyás sem zárható ki.

Itt az igazság az ellenzék hazugságairól a Szőlő utcai javítóintézetről!

Ősszel is folytatódnak az Erzsébet-táborok!
Több ezer diák tölthet élményekben gazdag napokat a zánkai és zalaszabari helyszíneken, ahol az ismeretszerzés és a kikapcsolódás kéz a kézben jár.
Nézd meg…

Visszatért a politikai merényletek kora?
KISZELLY és MEGADJA a Kontextusban. Teljes videó: https://youtu.be/zSvorPfyoKk

KÖVESS MINKET MÁSHOL IS!
--------------------------------------------------------
Facebook: https://www.facebook.com/…
Miért bocsátott meg a férje gyilkosának Erika Kirk?
Charlie Kirk konzervatív aktivista élete és halála szimbolikus jelentőségű, ahogy Erika Kirk kiállása és helytállása is. Podcast-sorozatának legújabb részében ifjabb Lomnici Zoltán elemzi, mi lehet az…

Tegnap óta mindenkinek egyértelművé vált, hogy Magyar Péter Brüsszel fizetett embere.

Tudjuk: nincs ingyen ebéd, ahogyan nincs ingyen mentelmi jog se.

Brüsszel bábjai már leleplezték magukat:
„a…

A magyar katona ott is helytáll, ahol más megállna

A keleti országrészben átcsoportosított lövész századaink épületharcászati kiképzést gyakoroltak az ADAPTIVE HUSSARS 2025 összhaderőnemi…

Hadházy képviselő vajon gyakorló elmebeteg , vagy köztörvényes bajkeverő ?

️ Mint a Tanácsköztársaságban, úgy uszítja rá a verbális lincselőit egy idős szerzetesre 2025-ben Budapest közepén !

Ezzel…

Kuslits Gábor és Káncz Csaba a két legnagyobb álhírgyártó és -terjesztő a Szőlő utcai ügyben. Mint kiderült, se név, se bizonyíték, se semmi. De nézzük, hogy kik azok a politikusok és egyéb közéleti…

Kocsis Máté:

Harcosok órája EXTRA: Ki fog derülni mindenki számára, hogy ez a hálózat, amely a társadalmi felforgató tevékenységet végzi, milyen profin van felépítve, milyen kiterjedt. A tevékenysége…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média