Augusztus 20-án az európai keresztény államok közösségéhez csatlakozó magyar állam alapítására és államalapító királyunkra, Szent Istvánra emlékezünk.

Azt szokták mondani, hogy a Jóisten senkire nem ró nagyobb terhet, mint amennyit elbír. Ez ránk nézve hízelgő, mert a Jóisten szerint akkor a magyarok nagyon sokat bírnak. Államalapító Szent István királyunk műve páratlan a történelmünkben, de az őt követő nemzedékeknek államunkat és honunkat újra és újra kellett alapítania: a tatárok dúlását követően, a török hódoltság és az ország három részre szakadása után, elbukott szabadságharcaink árnyékában, a nemzetünket megnyomorítani törekvő békediktátumok súlya alatt, az idegen megszállók és az őket kiszolgáló rendszerek és bábkormányok béklyóját levetve.

A történelem nem ért véget, nincsen ez másképp a 21. században sem. Nem változtat ezen Magyarország NATO-tagsága és európai uniós tagsága sem. Nem azért csatlakoztunk ezekhez a nemzetközi szervezetekhez, hogy szuverén államiságunkat feladjuk, hanem éppen ellenkezőleg: azért, hogy azt megerősítsük és megőrizzük a magyarok elkövetkező generációi számára. Azért, hogy együtt erősebbek legyünk, mint külön-külön, és együtt is megmaradhassunk annak, akik vagyunk.

A szuverén és erős Magyarország képes arra, hogy építkezzen még a legnehezebb politikai és gazdasági környezetben is.

Magyarország születésnapján kívánom, hogy erősítsük meg a múlt, jelen és jövő magyarságának szövetségét. Kívánom, hogy együtt építsük tovább a magyar nemzet házát, az erős és szuverén Magyarországot. Kívánom, hogy ezt a házat államalapító Szent István királyunkhoz hasonlóan ne homokra, hanem sziklára építsük: ezeréves múltunkra, magyarságunkra, sorsközösségünkre, a közös alkotó munkára és a jövőnkkel kapcsolatos felelős döntéseinkre.

Isten éltesse és Isten áldja Magyarországot!

Beszédet tartottam a Kállai Kettős Rendezvény és Konferencia Központ átadásán Nagykállóban.