Az Európai Unió megalakulásakor nem békeprojekt volt, hanem háborús projekt.

️ Az Európai Unió háborús projekt volt abban az értelemben, hogy az európai kontinens nyugati felét a hidegháború viszonyaira készítette fel. A hidegháború szempontjából fontos volt, hogy a kontinens nyugati fele gazdaságilag megerősödjön, talpra álljon, adott esetben az Egyesült Államok hidegháborús célkitűzéseit hatékonyan elősegítő regionális szervezeti egység legyen. Ahogy korábban, úgy most sem az Európai Unión múlik, hogy van-e háború a kontinensen vagy sincs. Tehát az Európai Unió szerepe marginális az orosz–ukrán háborúban.

A Mandiner Stratéga podcast műsorának legutóbbi részében ezen kívül arról is beszéltem, hogy:

Az Európai Bizottság új költségvetési javaslata világossá teszi: a tagállamokat ki akarják szorítani a döntéshozatalból. Brüsszel egyre inkább maga kívánja meghatározni, mire menjen a közös pénz – s teszi mindezt a nemzeti kormányok kihagyásával.

Brüsszel elengedné az európai gazdák és agrárium kezét: felrúgják azt a stratégiai szolidaritást is, amely a mezőgazdaság és a kevésbé fejlett régiók támogatásán alapult.

️A bizottsági elképzelés az, hogy az Unió Ukrajnának szervezze ki saját biztonságpolitikáját is – fegyverrel, pénzzel, döntéshozatallal együtt.

Mi az eredmény, amit fel tud mutatni a brüsszeli vezetés? ️ Az „európai” stratégiai döntések vagy szétfolytak, vagy nem valósultak meg; közben újabb és újabb „stratégiák” születnek, valós irány nélkül – az EU jelenlegi vezetésének nincs valódi, stabil jövőképe.

A kérdés adott: mit várhatunk még az európai intézményektől – és mit a nemzetállamoktól?

️A válasz a fentiek fényében pedig magától értetődő: csak a Nemzetek Európájában együttműködő erős és szuverén nemzetek képesek megőrizni Európa szabadságát és biztonságát.