A magyar elnökség sikereiről nyilatkoztam ma a TV2 Mokka című műsorában.

Történelmi sikerünk a Budapesti Nyilatkozat elfogadása, valamint Bulgária és Románia teljes jogú schengeni tagsága.

A magyar elnökség eredményeire építve, 2025-ben is a magyar érdekek érvényesítéséért dolgozunk Brüsszelben.

„Magyarország büszke nemzet, mindig elutasította a gyarmatosítását. A magyarok Pressman tevékenységét annak látják, ami: egy nagy, erős ország azon szándékának, hogy egy kisebb, kevésbé erős országra…

Kecskeméten indult a hét. Terítéken a kis élelmiszeripari pályázatok. A felhívásokkal kapcsolatos támogatói okiratokat már februárban átvehetik az érintettek. Tovább…

6. vállalás: enyhítjük az IC kocsihiányt
2024 nyarára a MÁV 100 darab vasúti kocsit helyez újra szolgálatba. 2025 végéig felújítunk, és újra forgalomba helyezünk legalább 100 vasúti kocsit, közte több…

Nem értek egyet a károgókkal. Magyar Péter a pártja szempontjából jó döntést hozott, hogy nem indultak a tegnapi időközin. Ideje korán iszonyatos verést kaptak volna.

Háborút akar a Tisza Párt tanácsadója.

Raskó György, Magyar Péter tanácsadója úgy fogalmazott: "Kell egy kijózanító háború a térségben. Meghal pár százezer ember, szétlőnek néhány tucat várost, lesz…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média