Az ördögök még mindig közöttünk járnak
Az egyik legnagyobb veszély, ami egy emberi közösségre leselkedik a felejtés. A XX. Században számos kísérlet tettek a múlt eltörlésére, és ebben a kollektív…
Hat hónap, amikor naggyá tettük Európát 4.
November 7: Budapest adott otthont az Európai Politikai Közösség, a kontinens egyesszámú biztonsági fórumának ülésének, ahol 47 európai ország vezetői találkoztak. 🤝 Megállapodás született arról, hogy Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia saját békéje és biztonsága érdekében, és érdemi szereplőként kell részt vennie a jövőt eldöntő folyamatokban.
November 8: Informális ülést tartott Budapesten az Európai Tanács és elfogadta és Budapesti Nyilatkozatot . A kezdő lépést megtettük Európa versenyképessége érdekében, az érdemi munka most következik!
November 19: Az Általános Ügyek Tanácsának ülésén az uniós miniszterek a kohéziós politika és a stratégiai beruházások összhangjának fontosságát vitatták meg, amely kulcs az EU versenyképességének növeléséhez. Napirenden volt a jogállamisági párbeszéd, valamint frissítés az uniós 7. cikkely szerinti eljárásról is.
November 22: Négy ország – Magyarország, Ausztria, Románia és Bulgária – közös nyilatkozatot fogadott el Bulgária és Románia teljes Schengen-tagságáról.
November 26: Az uniós intézmények megegyezésre jutottak a 2025-ös EU-költségvetésről. Ez az egyezség felkészíti az Uniót a következő év kihívásaira.
Az ördögök még mindig közöttünk járnak
Az egyik legnagyobb veszély, ami egy emberi közösségre leselkedik a felejtés. A XX. Században számos kísérlet tettek a múlt eltörlésére, és ebben a kollektív…
Őszinte részvétem és együttérzésem fejezem ki az áldozat családja és szerettei felé.
Mély megrendüléssel értesültem, hogy ma délelőtt Balatonarácson egy idős nő…
A KDNP év végi visszatekintő videója, II. rész.
️️️ Mi volt számodra a legkedvesebb magyar sportsiker 2024-ben?
Szeretnék felhívni mindenki figyelmét, hogy szerdától a baloldali képen szereplö üzenetekhez hasonló tartalmú üzenetek megfogalmazói BŰNCSELEKMÉNYT KÖVETNEK EL!!! Ezért akár 1 év börtön is járhat!…