☝️ Ezek a tények.
Három év után jelentős előrelépést értünk el Szerbia európai integrációs folyamatában: egy olyan mérföldkőhöz érkeztünk, amely lehetővé tette a csatlakozás harmadik, versenyképességről szóló klaszterének megnyitását.
🤝 A magyar elnökség kezdeményezésére végre megvalósulhat az EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozó, amely egyértelműen megerősíti a régió integrációja iránti elköteleződést. A Nyugat-Balkán jövője az Európai Unióban van, és a bővítési folyamatnak hitelesnek, valamint érdemeken alapulónak kell lennie.
Nem túlzás kijelenteni, hogy a vége felé közeledő magyar elnökség eredményes volt és kitűzött céljait teljesítette. A Budapesti Nyilatkozattal sikerült középpontba állítani a versenyképességet, elértük Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez, életben tartottuk a migrációs fordulatot, amely lehetővé teszi az Unió külső határainak megvédését és új lendületet adtunk a bővítési folyamatnak.
Ezekről nyilatkoztam a Tanjug szerb hírügynökségnek.