A magyar EU elnökség egyik legnagyobb sikere, hogy ma az EU-ügyekért felelős miniszterek elfogadták a zsidó élet előmozdításáról és az antiszemitizmus elleni küzdelemről szóló nyilatkozatot.

Napjainkban, amikor az antiszemitizmus új és régi formái erősödnek kiemelten fontos, hogy garantáljuk a zsidó közösségek biztonságát és zsidó kultúra támogatását.

Emellett az állam-és kormányfők e heti találkozóját készítettük elő, áttekintettük az EU és Svájc kapcsolatait, elfogadtuk az európai szemeszter országspecifikus ajánlásait és érintettük az unió kapcsolatát az Egyesült Királysággal.

Ma Luxemburgban ülésezett az Általános Ügyek Tanácsa, amit ismét én elnököltem.

Ha Magyarország semleges gazdaságpolitikát folytat, akkor az uniós átlag felett növekedhet a gazdaság. Ez jó alapot ad a kormánynak arra, hogy emelje a béreket, beindítsa a vállalkozásokat és új…

Szomorú, de egyben a feltámadásba vetett remény és bizalom miatt felemelő nap a mai. Utolsó útjára kísértük Zentai Laci bácsit, szociális szakértőt, író-költőt, a “Nők negyven” nyugdíjprogram egyik…

Ma van a fehérbot napja. 1969-ben az ENSZ minden év október 15. napját a fehérbot napjává nyilvánította. Ez a nap egyben a vakok és gyengénlátók a világnapja is…

Felújítjuk a budakörnyéki játszótereket!
Összesen 2️⃣8️⃣ millió forintból újult meg egy-egy játszótér Pátyon, Nagykovácsiban és Solymáron az elmúlt időszakban.
Hajrá, Budakörnyéke!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média