Az Európai Unió jogállamisági eljárásai politikai eszközök.

Taktikai értelemben arra használják, hogy a renitens tagállamokat politikai igazodásra kényszerítsék.

Stratégiai értelemben pedig arra használják, hogy a nemzeti alkotmányos intézmények háttérbe szorításával előmozdítsák a föderalista projektet, és monopóliumot követeljenek maguknak az európai értékek meghatározására és érvényesítésére.

Az EU-nak égető szüksége lenne egy valódi jogállamisági eljárásra, de ehez a jelenlegi eszközöket a feje tetejéről a talpára kell állítani.

Biztosítani kell, hogy a tagállamokban kidolgozott és alkalmazott jogállamisági elveket az uniós intézmények is alkalmazzák a saját működésük során.

Különösen fontos, hogy az eljárás olyan mechanizmust is tartalmazzon, amely valóban az átruházott hatáskörre korlátozza az Európai Unió tevékenységét.

Ez azonban nem lehetséges a jelenlegi eszközök kiigazításával: teljesen új megközelítésre van szükségünk.

Ha tehetné, a dollárbaloldal azonnal belerángatná hazánkat a háborúba, mert ezért kapják a pénzüket.
Ne hagyjuk, június 9-én csak a béke, csak a Fidesz!

Ennyi.

A vásárosnaményiek testközelből tapasztalták meg az ukrajnai menekülthullámot, első kézből hallottak a háború borzalmairól. Ők nagyon jól tudják, hogy a háborúba nem szabad belesodródni. Aki a béke…

Miért áll a bál az agrárpolitikában, és hogy jön ez a júniusi 9-i választáshoz?

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média