Magyarország Kormánya elkötelezett a magyarországi zsidó közösségek biztonságának garantálása és a zsidó élet előmozdítása mellett. Különösen fontos ez, mikor Európa egyes helyein az antiszemitizmus régi és új formái erősödnek.

Magyarország ezt nem nézi tétlenül: a kormány néhány nappal ezelőtt fogadta el az antiszemitizmus elleni küzdelemre vonatkozó új stratégiáját, amely megerősíti kötelezettségvállalásainkat és tevékenységünket.

Az Európai Unió Tanácsának elnökeként prioritásaink közé soroltuk a zsidó élet támogatását, valamint az európai zsidó közösségek és örökség védelmét. Valljuk, hogy az európai kultúra zsidó-keresztény alapokon nyugszik, ha ezt az örökségét Európa megtagadja, vagy feladja akkor többé nem lesz Európa, hanem valami mássá válik.

Izrael Állam függetlenségének 76. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen mondtam beszédet.

Kutatásfejlesztés és tudomány:
Magyarország Dél-Korea

Bilaterális tudományos kutatási együttműködésünk elmélyítéséről tárgyaltunk Dr. Sang Rok Oh-val, a Korea Institute of Science and Technology…

Háború helyett béke;
illegális migráció helyett fokozott határellenőrzés
és elkötelezett katonai részvétel a nyugat-balkáni missziókban.

Európának minden erejét arra kell használnia, hogy békét teremtsen. Ehhez minél több békepárti képviselőt kell Brüsszelbe küldenünk. Ebben számítunk a törökszentmiklósiakra is!

Lakossági fórum Tapolca-Diszelben.

A Balaton-régió sikeressége, a területi egyenlőtlenségek csökkentése mellett, a fiatalok élethelyzetének javításán múlik. Tapolcának, mint a térség egyik motorjának…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média