Az Európai Unió varázstalanítása

Az elkövetkező hetekben Magyarország húsz éves uniós tagságára és az addig vezető útra tekintünk vissza. Európai uniós tagságunkat nemzeti konszenzuson alapuló történelmi sikerként éltük meg akkor. Olyan döntésnek, amelynek akkor sem volt és most sincsen alternatívája.

Ma azzal tesszük a legnagyobb szolgálatot Magyarországnak és Európának, ha ünnepi közhelyek helyett őszinte számvetést végzünk: intellektuálisan igényes értékelést, ami a jövőre vonatkozó tanulságokkal szolgál.

Ez sokkal nehezebb feladat, mint ahogyan hangzik. Ugyanis az Európai Unióról szóló érdemi vita szinte lehetetlenné vált: mindenütt politikai mítoszokba ütközünk.

Ilyen mítosz, hogy csak egyetlen európai társadalmi modell létezik, amelyhez minden tagállamnak igazodnia kell. Ilyen mítosz, hogy már nem a tagállamok az európai integráció jövőjének urai, mert az egyre szorosabb unió szükségszerű és elkerülhetetlen. Ilyen mítosz, hogy létezik európai démosz, amelynek akarata előtt a nemzeteknek meg kell hajolni. És ilyen mítosz az is, hogy az uniós források folyósítása adomány, ami politikai okokból felfüggeszthető.

Az Európai Unió politikai mítoszai makacsok és veszélyesek. Nem egyszerűen a valóság értelmezésére, hanem annak átalakítására törekszenek. Kizárólagosságra tartanak igényt. Az Európai Uniót varázstalanítani kell: leleplezni és vitatni politikai mítoszait.

Az Európai Unió ígérete továbbra is lehetőség: lehetséges, hogy együtt erősebbek legyünk, mint külön-külön, és együtt is megmaradhassunk annak, akik vagyunk. De ehhez változásra van szükség.

Erről beszéltem ma a Magyar Közgazdasági Társaság konferenciáján.