Vita után, újratervezés előtt - az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának ülésén tartottam beszámolót az EU állam- és kormányfőinek októberi tanácskozásáról.

Az Európai Tanács napirendjén szerepelt többek között az ukrán-orosz háború, a közel-keleti konfliktus, a többéves pénzügyi keret felülvizsgálata és a migráció kérdése.

Az Európai Uniónak nem Ukrajnát, hanem egy Ukrajnával kapcsolatos európai stratégiát kell finanszíroznia. Az Európai Unió jelenlegi Ukrajna-stratégiája pedig megbukott. Az Európai Unió vezetői azt feltételezték, hogy Ukrajna katonai győzelmet aratni, Oroszország katonai vereséget szenved, ami politikai átrendeződéshez fog vezetni Oroszországban. Ez azonban legalábbis kétségesnek tűnik az utóbbi hónapok fejleményei alapján. Magyarország javaslata, hogy az EU folytasson vitát Ukrajnával kapcsolatos további stratégiájáról. A stratégia újratervezésének meg kell előznie a 2021-2027 közötti többéves pénzügyi keret felülvizsgálatát, hiszen először is tudnunk kell, mit és miért finanszírozunk – utána következik a hogyan és miből.

A közel-keleti konfliktusról kialakított közös álláspontban a magyar prioritások megjelennek: az Európai Tanács egyértelműen elítélte a terrorizmust és a Hamaszt, a túszok azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását követelte és elismerte Izrael önvédelmi jogát. Fontos az eszkaláció elkerülése a Közel-Keleten és az antiszemitizmus megfékezése Európában.

Az Európai Tanács elismerte a magyar kormány által közel egy évtizede hangoztatott tényt: az illegális migráció belbiztonsági kockázatot jelent – tragikus emlékeztetők erre a belgiumi és franciaországi terrorcselekmények.

Gyurcsány Ferenc le akarta bontani a kerítést, a felesége, Dobrev Klára pedig Brüsszelben, az Európai Parlamentben megszavazta a migránsok beengedését és a migránstáborok létrehozását előíró brüsszeli…

Megvédjük a magyar családokat az orosz-ukrán háború és az elhibázott szankciók nyomán elszabadult energiaáraktól!
A nemzeti konzultációban üzenjük meg közösen Brüsszelnek és a dollárbaloldalnak:…

Napló/2238: Szombaton átadtuk a Behlen Gábor-díjat, a Márton Áron-emlékérmet és a Teleki Pál-érdemérmet a Pesti Vármegyeháza dísztermében. A 2023. évi Bethlen Gábor-díjat Spányi Antal székesfehérvári…

Maradandó élmény az a fúvószene és mazsorett tánc, melyeket a felújított kömpöci út átadásán láthattunk. A megújult közút új lehetőségeket teremt a kistelepülés számára Kiskunmajsa és az M5-ös…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média