Thérèse Blanchet főtitkár asszonnyal a közelgő magyar elnökségről és a magyar elnökség prioritásairól egyeztettem a Tanácsban. Megerősítettem, hogy Magyarország és az EU közös érdeke egy jól működő elnökség.

Na, ezt a Metropolitan is megirigyelhetné!

Mi sem múlandóbb egy színházi előadásnál, de az a színlap, amit a Csokonai Színháznak ajándékba adtunk, ékesen bizonyítja, hogy Debrecenben a színjátszásnak…

Kedves követőink! A friss tartalmaink megjelenése előtt, kérünk titeket, hogy segítsetek nekünk egy kérdőív kitöltésével, amely a követőink médiafogyasztási szokásaival kapcsolatos!

A kitöltők között…

Ha a tömeges illegális migráció így folytatódik, a nyugat-európai fiatalok még látni fogják, amikor kisebbségbe kerülnek a saját országukban, és elveszítik az egyetlen, otthonnak nevezhető helyet a…

Kívül-belül megújult a debreceni Csokonai Színház. Úgy modernizálták, hogy megőrizte az eredeti szépségét. Elsősorban kormányzati forrásból, több mint 20 milliárd forintból fejlesztették. Debrecenben…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média