Karácsony szeptemberben!?
Enyhe túlzásnak érzem, hogy a multik már most elkezdték a karácsonyt.
Hahó! Szeptember közepe van, napközben 30 fokkal.

Magyarországon a 25–34 éves korú, szakképesítéssel rendelkező fiatalok kiemelkedően magas arányban foglalkoztatottak. Ezt igazolja a legfrissebb OECD jelentés is, amelyen a harmadik helyen végzett…

17 éve került nyilvánosságra az őszödi beszéd.

Gyurcsány hazugságokkal került hatalomra, utána becsapta a magyarokat és csődbe vitte az országot.

Ez az ember mai napig a baloldal vezetője. Ez nem a múlt…

😵‍ CRINGE LEVEL 100, Politikai-kampánydalok jobbról-balról
Hosszú évek óta próbálkoznak vele: zenével megbuktatni a kormányt. Esetleg épp kiállni mellette. Vagy simán csak társadalmi támogatást…

Mutatom a baloldal legnagyobb szégyenét 17 évvel őszöd után!

17 évvel ezelőtt ezen a napon ismerte meg ország-világ a képen látható alaknak az őszödi "gondolatait"! A baloldal szégyene, hogy 17 év után…

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Kereszténydemokrata Néppárt közös országjáró programsorozata Mátészalkán folytatódott.

👉A KÉSZ-fórumon Törő András egyetemi lelkész, Hölvényi György EP-…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média