A mai ellenzék
állapotát hűen tükrözi, hogy az mszp-nél
nincs elnökjelölt.
🪰Kunhalmi Ágnesre rászállt a légy az ATV-ben.
Annyira megzavarta a rovar az MSZP politikusát, hogy nem tudta elmondani a demagóg szövegét sem.
🪰Kunhalmi Ágnesre rászállt a légy az ATV-ben.
Annyira megzavarta a rovar az MSZP politikusát, hogy nem tudta elmondani a demagóg szövegét sem.
A mai ellenzék
állapotát hűen tükrözi, hogy az mszp-nél
nincs elnökjelölt.
Ez nagyon amatőr!
Olyan szépen tudtok együtt dolgozni, egyeztessetek már egymással...
Az úgynevezett "Szakma
"
Nem baj, ha a Telexnek nem sikerült felfognia a regény mondanivalóját, de a tevékenységüket tekintve, ez nem is csoda. Sikerült kiemelni azt, ami őket igazolja, és pont.
De…
A jó kommunista hazudik és feszültséget szít
A baloldal kedvenc "megmondóembere" Soros egyik hazai helytartója most éppen azzal vádolja nyilvánosan a magyar miniszterelnököt, hogy SZÁNDÉKOSAN…


️NAGY UTAT TETT MEG, MIRE RÁTALÁLT A HIVATÁSÁRA
️
Teleki Béla kiváló mentőápoló bajtársunk eredetileg erdész, vagy kertész szeretett volna lenni de Angliában is szerencsét próbált, ahol egy ideig…
Máramaros megyében két magyar, Jász-Nagykun-Szolnok megyében két román rendőr segíti a közlekedésrendészeti feladatokat, a kölcsönös együttműködés jegyében.
A megyei Roadpol Speed ellenőrzéshez a…