A történelem egyik legfontosabb tanulsága: az erőszak mindig újabb erőszakot szül.
Most sokan ünneplik, hogy kormány jogi eszközökkel félresöpri az útjában állókat.
Sokan azt mondják: “megérdemelték”.
Csakhogy a hatalom nem örök.
A politikai népszerűség pedig még inkább
nem az.
Eljön az idő, amikor már nem szlogeneket kell kiabálni, hanem megszorításokról, adókról, elbocsátásokról és más népszerűtlen döntésekről kell dönteni.
És akkor ugyanazok az emberek, akik most tapsolnak, már dühösek lesznek.
Aki ma azt üzeni, hogy politikai erővel bármit meg lehet tenni, az valójában azt mutatja az országnak, hogy az erő fontosabb a törvényeknél.
A demokrácia nem azt jelenti, hogy a győztes mindent megtehet. Hanem azt, hogy vannak határok, amelyeket még a győztes sem léphet át.
Mert ha egyszer eltűnnek ezek a határok, akkor legközelebb már nem lesz, ami megvédje azt sem, aki ma még a hatalom csúcsán áll.
És annak nem lesz jó vége.
/posztok.hu

Magányosan a csúcson kerestem a 480Ft-os benzinárat a kutakon. Nem találtam. Megkérdeztem a benzinkutast, hol van a 480Ft-os ár mert én ott tankolnék de csak kajánul vigyorgott.
️
️Gondoltam egy…

hát így telnek a venyigei napok. küldjetek Univerzumot, valamint soha többé nem mondunk rosszat MiniszterelnöKURra!
Az amerikai Christopher Rufo, Ron DeSantis korábbi tanácsadója úgy fogalmazott, hogy a magyarországi „demokrácia helyreállítása” valójában a hivatalban lévő köztársasági elnök eltávolítását, az…


