Óriási ahogy Szűcs Gábor a parlamentben szélirányba állítja az egy perces felszólalásával a Tiszásokat 
️
Áprilisban készítettem egy videót, amelyben kritizáltam a korábbi független-objektív (most kormánypárti) sajtót a gödi Samsung-gyár ügyében.
Emlékezetes, hogy a választási kampányban a gödi Samsung-gyár lejáratása, illetve azon keresztül az előző kormány szapulása fontos eleme volt a Tisza Párt kommunikációjának.
A választásokat követően a Greenpeace kiadott egy közleményt, ezzel a címmel:
“Nem találtunk jelentős szennyezést a gödi, komáromi és sóskuti akkumulátorgyárak környezetében végzett vizsgálat során”.
Ezt használtam ebben a videómban is.
Hiszen számomra ez azt jelentette, hogy nem találtak jelentős szennyezést a gödi gyárnál - ahogy le is írták.
A Greenpeace azonban jelezte, hogy szerintük ebből nem vonható le semmiféle következtetés a korábbi eredményekre.
Rendben, én ezt elfogadom.
Nem én voltam az egyetlen, aki hivatkozott a Greenpeace-re, hiszen az eredeti közleményüket frissíteniük kellett - ezt majd be is teszem a kommentek közé - amelyben részletesen leírják, amit már előbb idéztem.
Illetve azt írják, hogy a Greenpeace szakmai alapon, politikai eseményektől és politikai szereplőktől függetlenül jár el minden esetben.
Ha ez valóban így van, akkor megkövetem magam.
/posztok.hu

Pénzért árulták a követőket, nesze neked !

️ üzenetet kapoktatok, illetve választ Vitnyédel illetve az új Magyar miniszterelnöknek (DÁRT VÉDERNEK) is egy kérés.....Ti hogy látjátok ugyan ezt? Emberünk vajon felnőtt e a…