Levél egy székely családtól:

“Kedves Dani,
olvasgatom a leveleket és minden levélért hálás vagyok. Mérhetetlen volt a fájdalmunk vasárnap este, de gyógyítjuk magunkat és egymást a családdal.
Könnyes szemekkel néztük miniszterelnökünk interjúját, mert nekünk ő lesz a miniszterelnökünk amíg élünk. Székelyföldről származunk, a mi népünk konok és lojális, mert ahogyan Tamási Áron megfogalmazta: nincs módunk kitérni a hűség elől.
Köszönjük, hogy a magyar állampolgárságától megfosztott nagymamánk visszakapta azt amiről soha nem mondott le.
Köszönjük, hogy az anyanyelven tanuláshoz segítséget kaptak azok a gyerekek akik egy másik országban születtek, mivel az emberek feje fölött átrendezték az országhatárt.
Köszönöm, hogy a gyerekem otthont tudott teremteni az immár öttagú családjának, mert ehhez minden segítséget megkapott.
Köszönet az összetartozás érzet felerősítéséért, a nemzetegyesítésért.
Méltósággal viseljük majd, ha kell, a ránk váró megpróbáltatásokat és szívből sajnáljuk azokat akik nem tudnak felhőtlenül örülni a saját sikerüknek.
Találják meg ők is a békességet.
Szeretettel üdvözöl:
V.E.”

Ha van kedvetek írni: [email protected]

Az OTP első embere a Telex kérdésére elmondta: nem rajong a Tisza tervéért!

ORBÁN MATOLCSYRÓL!

Ha van egy fotó, amihez hasonlót soha nem fogsz látni Magyar Péternél, akkor ez lesz az! Bármennyire próbál Orbán Viktorrá lenni, nem fog sikerülni! Orbán Viktornak nem csak rangja volt, hanem…

️ Válasz a tiszás fiatalnak! A felsorolás csak a töredéket tartalmazza!

Már az idejét sem tudom, hogy mikor kosaraztam a fiammal szombat délelőtt.
Hónapok óta nem értem rá.
Dobja a kosarakat, közben pedig beszélgetünk.
Én meg rájövök, hogy a legszerencsésebb ember vagyok a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média