Megható leveleket kapok tőletek a választás után is. Íme az egyik:

“Tisztelt Dániel!

Valami félrement...
Ezt most a bőrünkön fogjuk tapasztalni, de ez a másfél nap, ami ilyenkor a gondolkodással, agyalással, ötleteléssel és a szeretteinkkel való beszélgetéssel telt és telik, például én a feleségemmel tehát mi, mindketten ma 2,5 órát telefonon beszéltünk meló közben mert egyikünk sem tudott igazán dolgozni. Mi 2010-ben szavazhattunk elsőnek és ezért is nehéz , ami most körülöttünk történik. Én egy olyan vidám korszakot zárok le, ami tényleg maga volt a boldogulás. Mondom ezt azok után, hogy még a felnőtté válás korszakában a Gyurcsányi időkben volt, hogy heti szinten napokon át csak zöldségleves volt az asztalon étel, a hűtőben S budget rudi és ténylegesen parizer. 2010 ben még nem tudtam, hogy miért is szavazok, csak azt , hogy ennél csak jobb lehet. Jobb lett. Egymásra találtunk a feleségemmel, edzői karrierem lett és együtt építettünk egy családot és most már hárman vagyunk a 4 éves kislányunkkal.
Választást nyerni a csenddel és a herével... felfoghatatlan... 16 évnyi építkezést és a munka szellemét felváltotta valami más, még talán nem is tudjuk, hogy mi ez, ami ma Magyarországon erőt képvisel. Igen, biztos voltak hibák. Mondták, hogy lopás meg vagyonosodás.. ekkor én fennhangon, te vagy ő vagy melyik ismerősünk ért a tenderezéshez, a vasútépítéshez vagy a kastélyrenováláshoz... 2010 előtt senkit nem érdekeltek.
Itt vagyunk egy olyan 2/3-ad után, amikor a szitok, az obszcén, a testi fenyítés és az AI eszközök elfogadottak , legalább is úgy néz ki. Miért írok? Igen most is minden szó után ott van az a sok emlék és öröm , ami miatt most bánkódhatunk, de megéltük és a világon tényleg egyedit alkotott ez a közösség.
Most úgy néz ki , hogy egy nagyon cudar utazásra indulunk, de tartom, hogy egy járműben, főleg mindenki a saját családjával.
Nekem az az érzésem, hogy a közösségnek újra fel kell ébreszteni magában ezt a képességet. A közösségi média már érzéketlen, ha nem lenne akkor nem lett volna kormányváltás. Meg kell találni azt a módszert , ami megérinti az emberek lelkét, mert úgy néz ki a tartalomgyártásra ráhúzzák, hogy a propaganda és ennyi. Megfogadtam, hogy minél jobban fáj ezek után, annál jobban fogom védelmezni a hazát és a családom, ezért talált egymásra ez a közösség és ezért volt 4 éve több mint 3 millió voks, most a feladat adott, az eszközöket meg nekünk kell kitalálni.
Végezetül mi tényleg élveztük ezt a 16 évet. Tettünk a közösbe, melóval és a közösség formálásával (a szakmám része) , persze vettünk ki belőle, amit meg is háláltunk és az ország egyik hazaszerető apró családja és közössége lettünk. Ezt az érzést nem adjuk fel! Erőt és egészséget mindenkinek!”

Ha van kedvetek írni nekem, akkor itt megtaláltok: [email protected]

️ Csak nem igazunk lett?! Mégis zsarolás és választásokba való beavatkozás volt az egész?!

Az iráni háború kirobbanásának egyik oka az iráni atomprogram. Ez volt az egyik fő oka a feszültségnek és a katonai lépéseknek. Észak-Koreának is van atomfegyvere, Pakisztánnak is, Indiának is. Miért…

Micsoda meglepetés: győzött a Tisza, és máris mindjárt megjavul a Barátság-kőolajvezeték

👉👉👉Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij kedden Berlinben kijelentette, hogy a „megrongálódott” Barátság…

️ Orbán Viktor ellenzékben is a legkiválóbb politikus.
👉 Az elmúlt 25 év balliberális kormányai közül egyik sem tudott kitölteni egy teljes ciklust, mert nem tudtak kormányozni. Azt gondolom a most…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média