Rengeteg levelet és videót kapok.
Szeretnék megosztani veletek egy újabb üzenetet!

“Szia Dani!

Az egri gyűlés előtt utaztam Eger felé a vonaton. Sajnos nem tudtam kimenni, de körém ült egy 10 fős társaság: három gyerek, két idősebb, a többiek korombeliek. Volt náluk pár magyar zászló is, így sejtettem, hova tartanak.

Viccesen megkérdeztem, hogy milyen rendezvényre mennek. Pár másodperc csend után az egyik lány halkan, kicsit félve csak annyit mondott: „Hát… hajrá, Fidesz.”

És itt van a lényeg.

Ma már sokan nem merik nyíltan kimondani, kire szavaznak. Elegük van abból, hogy kioktatják őket, hogy rájuk erőltetik mások a saját nézeteiket, hogy lenézik őket. Inkább csendben maradnak. Teszik a dolgukat, nevelik a gyerekeiket, dolgoznak, és négyévente elmennek szavazni.

Én is ilyen vagyok. Nem állok meg az utcán vitatkozni, nem hallgatom végig a telefonos kampányokat, nem kommentcsatázok!!A „párttevékenységem” kimerül abban, hogy aláírok ajánlóíveket, vagy kitöltök egy-egy konzultációt. A fideszes ismerőseim 90%-a ilyen!

Nem igénylem a 0–24-es politikai zajt. Egyszerűen élem az életem.

És ezzel nem vagyok egyedül.

Sokan vagyunk, akik nem hangosak, nem kommentelnek, nem vitatkoznak minden sarkon. De létezünk. És amikor számít, ott vagyunk.

Közben meg azt látni, hogy az ellenzéki oldalon egyre többször jelenik meg a folyamatos indulat: hogy minden rossz, mindenki hibás, és aki mást gondol, az ellenség, ezt úton útfélen ki is fejtik, gyerekekre várva az iskola előtt, állatkertben, nekik teljesen mind1 csak mondják!

Talán pont ezért választják sokan inkább a csendet.

Aztán a végén mégis megszólalnak – a szavazófülkében.”

Köszönöm.
Ha neked is van egy történeted, akkor [email protected].