Ugyanis azt “találta ki” a székesfehérvári tiszás jelölt, hogy a városban semmit nem fejlesztett a kormány.
A nyilvánvaló hazugságot Cser-Palkovics András gyorsan meg is cáfolta.
Csak néhány példa:
A Szent György Kórház mindkét tömbjének a felújítását a magyar kormány finanszírozta.
Ahogyan a közparkok újjáépítését is.
Itt nagyon sok példát lehetne felsorolni.
A polgármester azt is megemlíti, hogy 2014 és 2025 között 133,4 milliárd forintnyi nagyobb volumenű ipari beruházás történt, melyből 28,8 milliárd forintot finanszírozott a magyar állam a HIPA ügynökségen keresztül.
Igen, ezek munkahelyeket teremtettek.
Vagyis - meglepetés - a tiszás hazudott.
Székesfehérváron is.
Amúgy az is vicces, hogy a helyi jelöltet helyben sem ismeri senki.
Mindegy 37 napig még hazudozhat, aztán ennek is vége lesz.

Látom, hogy a telexen már megy a sírás, hogy miért tartóztattak le Magyarországon ukrán pénzszállítókat?! Brühühü!
️Nekem viszont más kérdéseim lennének!
Miért pont egy ukrán titkosszolgálati tábornok…

️Ukrajna 900 millió dollárt, 420 millió eurót és 146 kilogrammnyi aranytömböt szállított át Magyarországon az elmúlt hónapokban. A legutóbbi szállítmányt egy korábbi titkosszolgálati tábornok kísérte.…

Robert Fico Orbán Viktort védve felszólította Brüsszelt és Ursulát, hogy azonnal határolódjon el a magyar miniszterelnököt életveszélyesen megfenyegető Zelenszkijtől! Fico szerint ez vörös vonal!…

Segítesz… vagy inkább videózol?

Tavaly januárban egy baranyai faluban kigyulladt egy családi ház. A bent lakó ember ruhája is meggyulladt, de sikerült kimenekülnie és levetnie az égő ruhát.

A szomszéd…

Szijjártó Péter: Miért szállítanak az ukránok nagy mennyiségű pénzt és aranyat rajtunk keresztül?
A NAV nyomoz az ügyben!
Ukrajna bandita módon lopja el a nekünk járó olajat!
Orbán Viktor véleményezte azt, hogy Zelenszkij elzárja a Barátság olajvezetéket.
Orbán Viktor: Zelenszkij azért fenyeget, mert ukránbarát kormányt akar Magyarországon!
Zelenszkij terve az, hogy a vele összejátszó Magyar Pétert segíti a miniszterelnöki székbe.

Barbárokra várva

Bizony bizony a Tiszának a Jobbiktól és a DK-tól “örökölt” vagy “tovább foglalkoztatásra” átvett szavazóinak kemény magja megváltást remél egy kormányváltástól - a személyes sorsának…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média