Magyar Péter hisztizése is bizonyítja: egyre erősebb a Fidesz!
Orbán Viktor járja az országot, amiről Magyar Péter sem akart lemaradni.
Mindig ugyanabban a városban tart a Tisza is valamiféle rendezvényt.
Nyilván Magyar Péter terve az volt, hogy így majd el tudja terelni a figyelmet Orbán Viktorról.
Nem ez történt.
A Háborúellenes Gyűlések teltházasak voltak Győrben, Nyíregyházán és ma Kecskeméten is.
Ezzel szemben Magyar Péter rendezvényei egyre cikibbek, egyre kevesebben vannak, amiért ő pedig egyre idegesebb a színpadon.
Vagyis az egyik oldalon látunk egy kiemelkedő miniszterelnököt, aki minden alkalommal elmondja a vízióját Magyarországról, teltház előtt.
A másik oldalon pedig látunk egy ideges fröcsögőt, akire egyre kevesebben kíváncsiak.
Nyilván ebben az is benne, hogy közben kiderült mit tervez a Tisza (adóemelések).
Vagyis azzal, hogy Magyar Péter minden héten próbálja másolni Orbán Viktort, sikerült elérnie, hogy minden héten lássák a magyar emberek, hogy a jobboldal erősebb és sokkal többen is vagyunk.
Megköszönni azért nem fogjuk neki, de jó tudni.

Tudtad, hogy Szent Miklós nem csak az árvák pártfogója volt, de a keresztény hit alapigazságaiért is szenvedélyesen kiállt?

A Krisztus utáni első évszázadokban súlyos vita alakult ki Jézus személyéről.…

Magyarország csak magára számíthat, és ha nem jól csináljuk, akkor egy olyan helyzetbe is belevihetjük magunkat, ahol mindenki az ellenségünk ahelyett, hogy a barátaink lennének.

Tényleg belesodródhatunk ebbe a háborúba? Erről is beszélt Orbán Viktor a mai kecskeméti Háborúellenes Gyűlésen. Sőt, Apuka egyenesen azt mondta: az európai vezetők már el is döntötték, hogy Európa…

pár száz ember Magyar Péter kecskeméti akcióján - Kecskemét majd’ 110 ezres.

Ha brüsszelpárti kormányunk lesz, belevisznek bennünket a háborúba.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média