Nem tudom mennyire szerencsés, hogy a választások előtt 15 nappal azzal hivogatja Márki-Zay Péter Deák Dánielt, hogy a telex hazudik?!
🥶Már ez a “telex hazudik” önmagában izgalmas kijelentés, hiszen a független/objektívnek hazudott balos portál eddig Márki-Zay legfontosabb kampányeszköze volt.
️Ki sértődött meg kire?
Illetve azt sem nevezném igazán profinak, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje egy jobboldali véleményvezérnek, politológusnak önti ki a lelkét.
Érzek némi zavart az erőben.

Bejelentés:
Irán megpróbálja napi 200 ezer hordóval fokozni olajexportját. A növekmény a globális hiány 8 százalékát fedezheti.
👇 Részletek kommentben.

Puzsér megvilágosodott
.

Bármennyire is bíztam benne, sajnos be kell látnom, hogy Márki-Zay Péter képtelen meghaladni azt a közvádlói szerepet, amelyet a magyar közéletben elfoglalt, és valamiféle…

Az elmúlt néhány nap történései bebizonyították: Márki-Zay egy veszélyes hazudozó, aki mindenáron bele akarja vezetni Hazánkat a konfliktusba!
Ne hagyjuk!

👉 Ők a főszereplők Márki-Zay kampányának színházi előadásában!
A szereplőgárda rutinos és ismert, a “rendező” pedig lassan 20 éve ugyanaz…

Tibor, a tompa
.

Az első szabály, amit ebben a cikkben megsértek, hogy névvel nem viccelünk. De most képtelen vagyok ezt megkerülni.

Döbbenten olvasom Tompa Tibor szavait arról a március 15-én kelt…

Sokan azt mondták, hogy inkább ne foglalkozzak Soros Györggyel, mert bajom esik.
Engem mindig az igazság bemutatása érdekelt, szóval nem hallgattam rájuk és elkészítettem.
ITT A SOROS-AKTA!
https://…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média