️Az ukránok a kommunikációs „hadszíntéren” sikeresen ellensúlyozni tudták a harctéren elszenvedett veszteségeket.
👉Az állandó bejelentkezések és a sajtóval való szoros kapcsolat révén pedig végképp…
️Gyurcsány úr!
Szeretném jelezni magának, hogy nem vagyunk hülyék.
Írhat ömlengős szöveget a kapitánynak, aki frissen mosott hajjal, magát teleaggatott szalagokkal el is mondhatja azt.
️Gyurcsány úr!
🪖Az a helyzet, hogy maguknak az volt az első ötletük, hogy szállítsunk fegyvert, adjunk katonákat Ukrajnának és szakítsunk meg minden energetikai üzletikapcsolatot Oroszországgal, aminek végzetes gazdasági következményei lennének.
️Gyurcsány úr!
Most leírhatja Márki-Zay súgógépére az ellenkezőjét, de tudjuk, hogy valójában ezt csinálnák.
Azért tudjuk, mert maguk hazudnak.
Hazudtak régebben, hazudnak most is, április harmadikán pedig eldől, hogy meddig tehetik ezt.
️Az ukránok a kommunikációs „hadszíntéren” sikeresen ellensúlyozni tudták a harctéren elszenvedett veszteségeket.
👉Az állandó bejelentkezések és a sajtóval való szoros kapcsolat révén pedig végképp…
Az ellenzék nőnapi ajándéka.
Putyin máris retteg.
BALOS ÖNSORSRONTÁS A NÉGYZETEN…
Elképesztő, hogy a balosok még mindig abban hisznek - kerül, amibe kerül -, hogy a megfontolatlan szankciók jelentik a megoldást.…
"Nem hagyjuk, hogy a háború árát a magyar családokkal fizettessék meg."
Nem hagyjuk, hogy a háború árát a magyar családokkal fizettessék meg
A Megafon megállíthatatlanul megy előre!
Nagyszerű látni, hogy egyre többen leszünk és egyre hangosabbak a közösségi médiában!🙏
Csatlakozzatok és mutassuk meg együtt, hogy nálunk van az igazság!
️
Nőnapra - virág helyett :) : Megjelent online is a múlt heti cikkünk a női vezetőkről a Magyar Demokrata hetilap -ban! 
☝️ A vezetői munkakörökben dolgozó nők aránya 2011 óta az egyik legnagyobb az…
Szavazz okosan!
️A felelőtlen döntés árát mindenki megszívná - te is!
Az EU éves gázfogyasztása 500 milliárd köbméter!
Ennek 40 százalékát Oroszország biztosítja!
Az EU éves kőolaj-szükséglete 500 millió…
Elszigetelődés, ja nem.
Sok évnyi közös munka, régi jó barátság
🤝🇭🇺
Boris Johnson még otthon is járt nálunk Dunakeszin, a gyerekeknek örök emlék marad.
MOST AKKOR MINDENKI DÖNTSE EL SAJÁT MAGA MIT GONDOL ERRŐL AZ EMBERRŐL
2022.03.08
Márki-Zay "Élő videó" + post
"Magyarország biztonságát ma az szolgálja, ha magyar katona a magyar határt védi. A magyar…