A magyar emberek összefognak, hogyha baj van. Ezt az elmúlt több mint 100 évünk is bizonyítja. Persze tudom, hogy vannak olyan vélemények is, amelyek ennek az ellenkezőjét állítják. És azt sem állítom, hogy ne lennének ékverők. Vannak, de hangosságuk ellenére nincsenek annyira sokan.

A jóérzésű, igaz magyar emberek sokkal, de sokkal többen vannak, mint a rombolók. Ha ez nem így lenne, akkor az első világháború, majd Trianon után összetörtünk volna. Nem így történt. Mélyről indulva, de felépültünk. És ez az őseinken, illetve rajtunk múlt. Múlik.

A világ adta kihívások folyamatosan jönnek velünk szemben. Ugorva egyet a történelemben, gondoljunk csak az elmúlt éveinkre. Vörösiszap-katasztrófa, 2013-as rekord árvíz, migrációs válság, koronavírus járvány, háború a szomszédunkban, most pedig egy újabb árvíz.

Ha a rombolókon múlna, akkor egyiket sem vészeltük volna át, de szerencsére nem rajtuk múlt, hanem az építőkön. Azokon a cselekvőképes embereken, akik döntöttek és tettek.

Jól döntöttek és jól tettek.

Itt van az árvíz. Magyarország napok óta küzd az árhullám ellen. A magyarok zsákot töltenek, pakolnak és gátat építenek. Egyetlen cél van, a víz visszaszorítása.

Persze az előbb már említett ékverők most sem tudnak kibújni a bőrükből. Gyaláznak mindent és mindenkit. Leginkább azokat a szakembereket, katonákat, katasztrófavédőket, akik éjjel-nappal azon dolgoznak, hogy a víz ne mossa az emberek életét és értékeit.

Politikai pecsenyét sütögetni ezekben az időkben finoman szólva sem
etikus. Hazudni, hergelni pedig egészen gyomorforgató.

Hangosak a rombolók, de csak azért, mert az építők csendben dolgoznak, építenek. Pontosan úgy, ahogy az elmúlt száz évben minden alkalommal.

Mert a hazánkat a jóemberek tették naggyá, annak ellenére, hogy mindig megvoltak azok, akik ellene cselekedtek.