Sírnak a libernyákok!
Mert elkezdték megvizsgálni honnan kapják a külföldi zsoldot…

Joe Biden külügyminisztériuma ma is aggódik Magyarország miatt. Tegnap az antiszemitizmus volt a soros, ma a Szuverenitásvédelmi Hivatal miatt aggódnak.
Meg is értem…
Rajtuk kívül még a háborúpárti…

Megtettük,amit megkövetelt a haza! Véget ért az Európa Tanács nyári ülésszaka!

Főtitkár választás , egyeztetések egy uj európai nemzeti konzervatív pártcsalád létrehozásáról, háború és béke viták,…

Aleppó, Szíria gazdasági fővárosa, súlyosan megsérült a háború és a 2023-as földrengés következtében.
A Hungary Helps Program támogatásával segítjük a Szír Ortodox Egyház kórházának felújítását. Az…

Finisben az orvosi rendelő Balatonfűzfőn.

Hamarosan megkezdődik az ellátás a Magyar Falu Program keretében megújult épületben Balatonfűzfőn. A háziorvos mellett védőnői szolgálat és gyermekorvos is…

Több forrás szerint a tegnapi vitán nem csak az kiemelendő, hogy Trump győzött, hanem az is, hogy Biden nagyon leszerepelt. Több ponton elvesztette a mondat fonalát, belezavarodott a válaszokba.…

Schiffer András:
"Egy olyan pártnak, mint az MSZP, szinte a csodánkra járnak, hogy parlamenti frakcióval, szavazókkal rendelkezünk. A megyei listákon közel 4 százalékos általános eredményt értünk el,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média